Újra operett-énekverseny

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt 2010 májusában a komponista szülővárosában, Komáromban.

 

Lehár Ferenc

A selejtezők hat városban, Prágában, Pozsonyban, Bukarestben, Szentpéterváron, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházban zajlanak. Jelentkezni három kategóriában lehet.

A Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny - melyet Komárom Város Önkormányzata és a Komáromi Városi Művelődési Központ Komárom Város polgármesterének védnöksége alatt, a Budapesti Operettszínház és az Európai Zenés Színházi Unió tagjainak együttműködésével hirdet meg - célja az operett műfaj nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése.
A háromfordulós megmérettetésre az érdeklődők három kategóriában jelentkezhetnek: primadonna szóló, bonviván szóló és szubrett-buffó páros. Konzervatóriumi vagy zeneművészeti főiskolai végzettség nem feltétel, a korhatár hölgyeknél 18-30, férfiaknál pedig 18-35 év.

Az énekversenyre 2010. február 20-ig lehet jelentkezni először e-mailben (info@operetta-competiton-lehar.sk), majd a kiírásban szereplő anyag postai úton történő elküldésével. A selejtezők az Európai Zenés Színházi Unió tagországainak városaiban - Kolozsváron, Bukarestben, Pozsonyban, Prágában, Szentpéterváron és Budapesten - zajlanak. A magyarországi első fordulóra várhatóan március elején kerül sor. A középdöntőt és a döntőt pedig Komáromban, május 7-8-9-én rendezik. Itt már a versenyzőket a teljes nemzetközi zsűri meghallgatja, s dönt a végső eredményekről és a díjak kiadásáról. A zsűri tagjai: Yuri Schwarzkopf, a Szentpétervári Zenés Komédia Színház igazgatója, Peter Guth karmester, Kerényi Miklós Gábor - KERO®, a Budapesti Operettszínház direktora, Selmeczi György, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője, Adam Novak, a Prágai Karlín Színház intendánsa, Dagmar Livorová, a Pozsonyi Konzervatórium opera-operett ének szakos tanára, illetve dr. Jaroslav Blaho zenekritikus.

A döntő résztvevői mindannyian fellépnek a nemzetközi énekverseny gálaműsorában, Komáromban, majd május 10-én a Budapesti Operettszínházban is. Az első díj nyertese 1000 eurót vehet át, valamint fellépési lehetőséget kap a Budapesti Operettszínházban és a Szentpétervári Zenés Komédia Színházban.

A versenyről minden információ megtalálható a honlapon, ahonnan a jelentkezési lap is letölthető.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG