A Madách Színház következő premierje a teátrum musicalpályázatának végső döntőjébe jutott Én, József Attila című darab. Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston művét két szereposztásban láthatja a közönség. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. tovább...

Dés László, Geszti Péter és Békés Pál közös munkájából született A dzsungel könyve című darab sikerszériája már lassan tizenöt éve tart. A következő interjúkollázsban a Pécsi Nemzeti Színház előadásának alkotói kötetlenül mesélnek az előadás munkafolyamatáról és a musicalhez fűző kötődésükről. tovább...

Kocsák Tibor zeneszerzés közben dohányozni szokott, de talán a komponálásra a legnehezebb időt szakítania. A többszörösen kitüntetett zeneszerző a Madách Színház zenei igazgatója, aki alkotótársával, Miklós Tiborral számos musicalt és rockoperát írt. Zeneszerzésre pedig ott az éjszaka, a nyári szünet vagy a piros lámpa. tovább...

Székesfehérvári Csárdáskirálynő-bemutató után, az Én, József Attila épp csak elkezdődött Madách színházi próbafolyamata közben találkozunk Balla Eszterrel, akivel a szerepek mellett arról is beszélgettünk, milyen kihívást jelent anyaként színésznek lenni. tovább...

Főiskolai osztályáról sokan azt hitték, hogy zenés osztály, pedig prózai színészként énekelték a Sztárcsinálókat. Vida Péter ma már inkább zenés-táncos szerepeket játszik. Januárban ő Frosch, A Denevér részeges fegyőre. Prózai szerep Strauss operettjében – az Operaházban. tovább...

Miklósa Erika kezdetben az operaszínpadokat hódította meg. Aztán új műfajokba kirándult: néhány évvel ezelőtt a West Side Story koncertváltozatában Mariát énekelte, majd a Budapesti Operettszínházban egy Kálmán Imre-operettben, A bajadérban új oldaláról mutatkozott be. A jazz és a latin zene felé kalandozó Másképp című lemezével, melynek már két komoly sikert arató koncertje volt a pécsi Kodály Központban és a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, ismét meglepte a közönséget. tovább...

Pápai Erika a sűrű energiájú emberekről, a születésről és a Mária című musical debreceni ősbemutatójáról beszélt. tovább...

A Budapesti Operettszínházban, az előző évadhoz képest még magasabbra emelt téttel, kísérleti előadás készül. A Raktárszínházban december 2-án mutatják be a Brecht–Dessau-klasszikust, A kaukázusi krétakört. Az előadásban Grusét – aki a menekülő kormányzó otthagyott gyerekét megmenti, mint a sajátját neveli, és azért, hogy a gyerek életben maradjon, még arra is képes, hogy a visszatérő vér szerinti, anyai érzésekkel azonban egyáltalán nem rendelkező anyának a javára róla lemondjon – Peller Anna alakítja. tovább...

A Budapesti Operettszínház klasszikusok jegyében meghirdetett évadának egyik gyöngyszeme a Cigányszerelem című Lehár-operett. A Béres Attila rendezte előadásban Faragó András alakítja Dragoján Péter erdélyi földbirtokost. tovább...

A Centrál Színházban játszott Sondheim-musical, az Egy nyári éj mosolya kapcsán beszélgettünk Törőcsik Marival. tovább...

Október 29-én sztárvendégek kíséretében, egyedi koncertprogrammal lép a közönség elé a világjáró művésznő, Miklósa Erika. A két részes előadás során a szívéhez legközelebb álló darabokból válogat: Piaf- és Bernstein-slágerek, portugál fadók, Piazzolla-tangók, operettslágerek és operaáriák jazzátiratai csendülnek fel. tovább...

A Békés Megyei Jókai Színház új bemutatójának szerző-rendezőjével és főszerepének alakítója a produkció létrejöttéről beszél. tovább...

Hajtűk címmel zenés előadói estre invitálja az Orfeum közönségét az ezerarcú Csákányi Eszter. A színésznő ezúttal a pop, a rock világában kalandozik, de az est jóval több lesz, mint egy koncert. tovább...

Peller Károly Ez Operett! című albuma 2009-ben jelent meg. A nyáron kiadott folytatás, a Kettecskén – Ez Operett! 2. 17 dalában három operettlegenda, négy primadonna és hat szubrett közreműködik. A lemez anyagát egy hónapon belül két koncerten is bemutatják: augusztusban a pécsi Kodály Központ, szeptemberben a Budapesti Operettszínház közönsége hallhatja a dalokat. tovább...

Koppánytól Jean Valjeanon át a Csárdáskirálynő Feri bácsijáig, Mozart apjától Lőrinc baráton át a Koldusopera Peachumjéig megannyi markáns musical- és operettkarakter megformálása fűződik a nevéhez. Földes Tamás hamarosan új műfajban mutatkozik be, Leonard Cohen és Irving Berlin dalait énekli Falusi Mariannal a Zsidó Nyári Fesztiválon. Ezt megelőzően a Szegedi Szabadtéri Játékokon A víg özvegyben szerepelt. tovább...

Amikor éppen nem rendez, színészként lép színpadra. Otthonosan mozog a zenés darabok világában, és bizonyított már embert próbáló drámákban is. Szőcs Artur a nyár legmelegebb napján, Siklósról és a rendezői székből egyenesen a Dóm térre, a Valahol Európában első olvasópróbájára utazott. A fiatal színész-rendezőt, akit telefonon értünk el, a Szegedi Szabadtéri Játékok augusztusi nagyprodukciójában Hosszú szerepében láthatja közönség. tovább...

Geszthy Veronika eredetileg a Zeneművészeti Egyetem opera szakán végzett, az akadémia után mégis a Budapesti Operettszínház primadonnája lett. Az énekes-színésznővel a két műfaj összefonódásáról és az operettig vezető útról beszélgettünk. tovább...

A fővárosi közönség a Budapesti Nyári Fesztivál meghívásának köszönhetően a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon négy alkalommal, két szereposztásban láthatja A nyomorultak című musical kivételes produkcióját a Kecskeméti Katona József Színház társulatától. A színház igazgatójával, Cseke Péterrel beszélgettünk. tovább...

Herczenik Annát a nyáron két operettprodukcióban is láthatjuk: júniusban lesz egy Huszka-darab, a Lili bárónő premierje, júliusban pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy Lehár-mű, A víg özvegy címszerepében lép közönség elé. tovább...

Javában tartanak a Budapesti Nyári Fesztivál programjai. Bán Teodórával, a fesztivál vezetőjével beszélgettünk. tovább...

Primadonna, színésznő, énekesnő, újabban műsorvezető: Sáfár Mónikát meglehetősen nehéz bármelyik skatulyába is beleerőltetni. Persze minek is próbálnánk meg, amikor azon ritka művészek egyikéről beszélünk, akik prózai végzettségük ellenére a legelismertebb zenés színházak színpadán és a lehető legkülönbözőbb műfajokban is otthonosan mozognak. tovább...

Béres Attilával a nemrégiben Bukarestben színre vitt Rebeccától indult a beszélgetés, aztán két újabb újrarendezés, a Valahol Európában és a Cigányszerelem kapcsán eljutottunk a zenés színház társadalmi feladataihoz. tovább...

Megújult a Madách Színház honlapja. Igen tetszetős lett, és az sem elhanyagolható, hogy praktikus, könnyen kezelhető, és minden mindenhonnan elérhető. A színház igazgatója, Szirtes Tamás azt mondja, egy weblapnak tükröznie kell a színház szellemiségét. tovább...

Másodszor rendezik meg a Kecskeméti Katona József Színházban a zenés előadások seregszemléjét. A fesztivál és a színház igazgatóját, Cseke Pétert kérdeztük. tovább...

Bella Máté két éve megnyerte az UMZF Zeneszerzőversenyét – a London Sinfonietta budapesti koncertjén játszotta is a Chuang Tzu álma című kompozíciót –, idén különös, nagy hatású zenét írt a Nemzeti Színház-beli Magyar ünnephez, Karafiáth Orsolyával jegyzett Macskadémona pedig a Madách Musicalpályázaton lett harmadik helyezett. És még csak idén végez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. tovább...

Szabó P. Szilvesztert idén a Koldusopera Tigris Brownjaként és a Mario és a varázsló Cipollájaként láthatja a közönség. Egy évad, két egészen különböző szerep – vagy mégsem olyan különböző? Ezt próbáltuk megfejteni a Budapesti Operettszínház művészével. tovább...

A frivol Max Raabe és a nagyszerű Palast Orchester visszatér a Művészetek Palotájába, hogy új lemezüket bemutassák. INTERJÚ tovább...

A magyar főváros közönsége, amely a Csárdáskirálynő Stázijaként ismerhette meg Dancs Annamarit, valószínűleg nem lepődik meg azon, hogy a szubrett opera szakon végzett. De hogy a képlet bonyolultabb legyen, tegyük gyorsan hozzá, hogy sepsiszentgyörgyi születésű Annamari színpadi karrierje popénekesnőként indult. tovább...

Operettről, operáról, zenés színházról és színházi zenéről kérdeztük az énekes-szövegíró-basszusgitárost, meg arról is, eljátszaná-e Mágnás Miskát. tovább...

Március 3-án kerül sor az Új utak a művészeti menedzsmentben című konferenciára, amelynek célja, hogy szakmai eszmecserét kezdeményezzen azok között, akik ma Magyarországon művészeti menedzsmenttel foglalkoznak, továbbá ráirányítsa a figyelmet azokra az időszerű kérdésekre és körvonalazódó új irányokra, amelyek az arts and business együttműködésekkel foglalkozó szakemberek körében a közeljövőben egyre fontosabbak lehetnek. tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG