Faragó András: "Túl az első sikolyon"

A Budapesti Operettszínház klasszikusok jegyében meghirdetett évadának egyik gyöngyszeme a Cigányszerelem című Lehár-operett. A Béres Attila rendezte előadásban Faragó András alakítja Dragoján Péter erdélyi földbirtokost.

Faragó András

- Milyen a viszonya Lehár zenéjéhez?

- Az Operettszínházba szerződésem után egy-két évvel Csang bácsit játszottam A mosoly országában. Lehár a műfaj igazi klasszikusa, a Cigányszerelemben szinte operai elemek szerepelnek. Nem tudom mennyire köztudott, hogy Lehár és Puccini versenyzett egymással, egy témára kellett zenét írniuk. Két zseniális mű született ebből: A mosoly országa és a Pillangókisasszony. Puccini azt mondta: "Lehár minden jó hangjegyet leírt előlem."

- Az operett parádés köntöse mögött a Cigányszerelem azonban nemcsak zeneileg súlyos mű a szenvedélyről, a szabadságról, a testi vágyakról.

- Valóban, a téma nemcsak a szerelem, habár ez áll a középpontban. Egy fiatalemberről szól, aki otthagyta a cigánytábort, és zenészként próbált karriert csinálni. Megígérte Zórikának, a gazdag erdélyi nemesember lányának, hogy visszajön és elveszi. Közben szövődnek a szálak, az ígéretből annyi valósul meg, hogy visszatér, de az érzelmei már nem olyanok, mint régen. Többek között ebből adódnak a konfliktusok, az esküvő körül zajlik a történet. Béres Attila rendező, aki már a Szegedi Szabadtéri Játékokon is színpadra állította a Cigányszerelmet, a mostani előadásban visszanyúlt egy régebbi, autentikusabb szövegkönyvhöz.

- A saját szerepét illetően mit tart fontosnak az erdélyi földbirtokos megformálásában?

- Dragoján egy vérbő, hedonista típus, számára az eszemiszomon, a főzésen van a hangsúly, azon, hogy a dolgok jól menjenek.  Aztán őt is megérinti a szerelem. Feltűnik a színen egy művésznő, akinek minden előadását megnézi. Dragoján már túlvan ugyan az első sikolyon, mégis megint húszévesnek érzi magát, és szétszaggasztja az istrángot. Végül aztán máshogy alakulnak a dolgok. Nincs is igazi, fergeteges happy end a darabban, mint ahogy az megszokott az operettekben.

- Az erdélyi magyarok, románok és cigányok színes forgataga kapcsán a Cigányszerelem felveti a különböző etnikumok békés egymás mellett élésének a kérdését. Ilyen értelemben mi a véleménye a zenés színház társadalmi feladatáról?

- A színházra és azon belül a zenés színházra nézve igaznak tartom. Ezért is szomorú, ha öncélú előadások születnek. Egy vidám zenés darab azt a célt szolgálja, hogy szórakoztasson, de a jó darabokban mindig van olyan téma a szórakoztatás mellett, ami elgondolkodtatja a nézőket. Több műben, így a Menyasszonytáncban is megjelenik az etnikai konfliktus zsidók, székelyek, magyarok között. A Cigányszerelem finoman kezeli a cigánykérdést, ami azonban nemcsak napjainkban téma, hanem mindig is az volt és az lesz. Dragoján szájából is elhangzik a mondat, hogy féltékenység miatt majdnem ölre ment Kutulával, a cigányvajdával. Mégsem csapnak össze, sőt vígan élnek egymás mellett. Nincs lopás, késelés, kocsmai verekedések. A szerelem kapcsán kerülnek előtérbe az etnikai kérdések. 

- Tizennegyedik éve az Operettszínház tagja. Amellett, hogy az ország egyik legismertebb szinkronhangja és remek karaktereket alakít filmvásznon, megtalálta itt a helyét?

- Még a főiskolai évek alatt kezdtem az Operettszínházban. Előtte öt évet Békéscsabán töltöttem, majd a főiskola után két évig Egerben játszottam, hat évig Zalaegerszegen. Bejártam az országot, mielőtt visszakerültem az Operettszínházba. Mellesleg jubilálok, ez a harmincadik színházi évadom. Nincs okom panaszra, mert a zenés műfaj minden ágában meg tudok mutatkozni a klasszikus operettől a musicalen át a zenés vígjátékig, közben csináltunk szinte már operákat is, A denevért, A cigánybárót. És folyamatosan repertoáron vannak azok a darabok, amikben játszom, jelenleg hétben.

- A Cigányszerelem után milyen feladatok várják?

- A kaukázusi krétakör, ami szintén egy klasszikus, továbbá a Marica grófnő felújításában Dragomírt alakítom, ezt a szerepet korábban már játszottam németül.

- A doktor urat is folytatja?

- Most egy kis szünetet tartunk, a Thália ugyanis befogadó színház, és képtelenség annyi darabot műsoron tartani. A Csókos asszony marad, amit szintén nagy sikerrel játszunk. Ráadásul közben a Szent István Egyetem Állatorvosi Karának hippológus szakán lovastanári szervezést hallgatok. Amatőr szinten fogathajtó vagyok, ennek kapcsán kerültem kapcsolatba a lovastudományokkal. Örülök, hogy a Nemzeti lovasprogram elfogadásra került, és az általános iskolákban bevezetik a lovaglást mint tantárgyat, így a jövőben igény lesz lovas emberekre.

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG