Mármint a világ. Lehet kergetni a délibábot, de esély nincs arra, hogy az élet valaha olyan édes lesz, mint a méz. Legalábbis Mohácsi János szerint, aki 18 év elteltével újra megrendezte a Csárdáskirálynőt. tovább...

A jekatyerinburgi Szverdlovszk Zenés Színház és a Szegedi Szabadtéri után az Operettszínházba került a Cigányszerelem Béres Attila-féle változata. Lehár Ferenc művét a rendező addig formálta, míg az nem lett legalább annyira az övé, mint a Willner és Bodanzky librettista duóé. tovább...

A kaposvári társulat több éve tartó bizonytalanság, átmeneti helyzetek után, úgy tűnik, állandóságra lelt. Hamarosan az is kiderül, kik lesznek azok a rendezők, akik hosszútávon itt dolgoznak, minden új és régi társulati tagot figyelemmel kísérve. A színház új vezetésének ez az első önálló évada, ennek pedig egyik fontos előadása A kéz. Fontos, mert a szándék nyilvánvaló: olyan produkció létrehozása, amilyennek itt nincs hagyománya. Ezt a szándékot mindenekelőtt nagyra tartjuk. tovább...

Az Operaház január 4-i előadásából sok minden hiányzott, amit a valcerkirály csodás nagyoperettjében annyira szeretünk. tovább...

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Óz, a nagy varázsló című előadása jól pörgő gyermekmusical, amiért a Walt Disney-rajzfilmeken iperedett kisiskolás generáció nyíltan rajongott. tovább...

Az 1955-ös Egy nyári éj mosolya Bergman életművének ritkábban hivatkozott alkotása. A könnyeden fogyasztható, klisékkel tarkított történetvezetés mellett azonban a cinikusan kibontott zsánerfigurák, háttérben finoman hömpölygő erotika mégis máig élvezhetővé teszi a filmet. Épp ez a finomság az, ami hiányzik a Centrál Színházban bemutatott adaptációból. tovább...

Profizmus és valódi dráma, rock and roll és energiák, pontos színészi játék és jól szóló zenekar – ez a Miss Saigon a Budapesti Operettszínházban Kerényi Miklós Gábor rendezésében. tovább...

Kritikusunk véleménye szerint lehet és kell dicsérni Béres Attila szegedi Valahol Európában rendezését. tovább...

A veszprémi Pannon Várszínház Ének az esőben-je könnyed, nyáresti szórakozásként indul, de a filmtörténet fordulópontját és a 20-as évek mozijának csillogó világát csak nagyon szegényes látvánnyal és játékkal sikerül visszaadni. Itt nincs se csillogás, se eső. tovább...

Többórás, kényszerű késéssel indult, majd utóbb roppant vegyes benyomásokat hátrahagyva zárult A víg özvegy első előadása a szegedi Dóm téren. tovább...

A Vajdasági Tanyaszínház előadása, A falu rossza ritkán látható energiákat összpontosít, és ritkán tapasztalható jókedvet áraszt. tovább...

A színpad jobb oldalán egy flipper dugattyúja, az löki be a golyónak öltözött szereplőket. A színpadon, ha flipperasztalnak veszem a díszletet, a velencei Palladio-paloták másolatai a lökhárítók, a Rialto híd másolata a rámpa, de vannak a képben spinnerek, a háttérben két kapu és néhány jackpot-jelző színes tábla is. A békalábak, amelyek a lefelé száguldó golyót hivatottak visszalökni, csak a darab végén nyílnak ki (díszlet és jelmeztervező: Túri Erzsébet). tovább...

A Macskadémon egy négylakásos budai bérházban tengeti napjait. Létének a házban lakók kapcsolatai látják a kárát. Nem tud senki normálisan élni, amíg a Macskadémonnal kell megosztani napjait. tovább...

Béres Attila Koldusopera-rendezése eltávolítja a nézőt a "kurvák és tolvajok" világától, de éppen csak annyira, hogy a kénkő szagából átadjon valamit. tovább...

A Bernarda Alba háza az a színdarab, amelyben teljesen felesleges az üzekedés imitálása. Ha egy Bernarda Alba végére nem feszül meg még a néző is a vágytól, akkor a darab lényegét nem sikerül közvetíteni. Mert nincs García Lorca művének mélyértelme, nincs rejtett tartalma: a legköltőibb szöveg a vágyakozásról, a lefojthatatlan érzelmekről. tovább...

Lassan talál magára a (már nem is olyan új) szegedi színházvezetés: egy talán túl merészen újító debütáló évad után következett a tisztes középszer, most pedig menetrendszerűen érkeznek a klasszikusok, köztük a Csárdáskirálynő. tovább...

A Thália Színház és a Kecskeméti Katona József Színház koprodukciójában játszott új magyar gyerekmusicalben kritikusunk látja a lehetőséget. Meg azt is, hogyan rontották el azt. tovább...

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a szentpétervári Zenés Komédia Színház afféle filiáléja a Budapesti Operettszínháznak. Az évek óta tartó együttműködés nyomán már több mint fél tucat olyan produkció került az orosz teátrum repertoárjára, amely megegyezik az itthon látható – vagy korábban láthatott – bemutatóval. tovább...

Vannak olyan színházi premierek, amelyeknél a tapsrendbe szorul a legtöbb rendezői invenció. A Madách Színház Jézus Krisztus Szupersztárját kis túlzással besorolhatjuk ezek közé. tovább...

Friss levegő

2010. augusztus 31. - Markó Róbert - Fidelio

Szvingmusicallel nyitotta első, Végzet asszonya névre keresztelt tematikus évadát a Magyar Színház új vezetése. A Pelsőczy Réka rendezte Sweet Charity hivatása volna, hogy friss levegőt hozzon a Hevesi Sándor téri teátrum színpadára és nézőterére. A küldetés sikere egyelőre kétes. tovább...

Sok bosszúságot megspórolhat magának a musicaltörténetben túlságosan jártas néző, ha rögtön tisztázza magában, hogy a rendező Bagó Bertalan a Hair című musical helyett az azonos című film nyomán dolgozott a szegedi Dóm téren. tovább...

Musical, rajzfilm, néptánc. Ha valaki a Chicago bemutatója előtt azt mondja, hogy ezek a műfajok összetartoznak, biztosra vettük volna, hogy téved. Pedig nem. Dördül a lövés, szól a jazz, pördül a csárdás, a szereplők pedig, mint megannyi Flintstones-családtag lépnek színre, a mozivászon elé. tovább...

Mit adhat a G. B. Shaw Pygmalionja alapját készült Lerner–Loewe-musical, a My Fair Lady a mai kornak? Egy kellemes, bár kissé hosszacska nyárestét a szegedi Dóm tér csillagos ege alatt. tovább...

Az évad harmadik Kabaré-bemutatója volt Nagy Viktor győri rendezése, melyet a két színház közötti együttműködés keretében június utolsó szombatján láthatott a budapesti közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A biztonsági játékra alapozott, megbízható színvonalú előadás kevés meglepetéssel szolgált. tovább...

Vannak-e musicalben gondolkodó szerzők, olyan sikeres dalnokok, akik megelégelve, hogy a sorlemezek frontján állásokat veszítenek a letöltők előretörő csapatai miatt, átnyergelnek musicalre abban bízva, hogy a sokszázas széria majd biztosabban hozza be a havi fixet, mint a koncertturnék? VIDEÓVAL tovább...

Nem kell ahhoz különösebb indok, hogy egy színház műsorára tűzze a Vígszínházban huszonegy éve levehetetlen félig mese, félig musicalt: A padlás sikere bárhol és bármikor borítékolható. A kaposvári előadás után az egyik szemünk sírt, a másik meg nevetett. tovább...

Az 54-es vb-döntő elvesztése igazi dráma volt. Tasnádi István darabja sajnos nem az. tovább...

Steril

2010. február 23. - Jászay Tamás - Fidelio

A gép forog, bár az alkotó pihent: a Kaposvári Csiky Gergely Színház legújabb kori történetének különösen dicstelen fejezetéhez érkezett a Román Sándor képzeletében túlszcenírozott koncertként működő West Side Story színrevitelével. tovább...

Znamenákot láthatóan igen sok minden érdekli: szórakoztatni à la kommersz, szórakoztatni à la Kaposvár, ráadásul mondani is valamit a korról, amiben élünk. De sokféléből kevés – az nem biztos, hogy mindig elég. tovább...

Korcsmáros György régóta ápol munkakapcsolatot mind Böhm Györggyel, mind pedig Molnár Ferenccel. Ezúttal A doktor úr kapcsán fogtak össze. tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG