A huszonnegyedik órában

Többórás, kényszerű késéssel indult, majd utóbb roppant vegyes benyomásokat hátrahagyva zárult A víg özvegy első előadása a szegedi Dóm téren.

A szabadtéri előadás varázsa - gúnyos eufemizmussal így szokás körülírni ama megpróbáltatásokat, melyeket az időjárás állít olykor egy-egy nyári produkció létrehozói és közönsége elé. Ez történt július 15-e estéjén is, midőn A víg özvegy szegedi bemutatójának megkezdését hosszan hátráltatta a sűrű villámlással kísért zivatar, valamint a színpad és a nézőtér fölszárogatása. Hogy azonban a jelenséggel kapcsolatban mégsem szimplán gúny varázst emlegetni, azt mi sem bizonyította jobban, mint hogy a közönség hiánytalan létszámban tért vissza 11 óra után a Dóm térre. Így teltház szemlélhette már az előadás túlnyújtott előjátékát is: a csőd szélén tántorgó balkáni kisállam, Pontevedro párizsi követségének fogadását - fémdetektoros kapukon beléptetett statisztériával. A hatalmas színpad jobb szélén mindeközben kamaraegyüttes húzta a pompás asztalizenét: füzérbe rendezve a Lehár-operett világraszóló slágereit, az egykoron még magát a restelkedő Mahlert is táncra csábító valcereit. Azután a karmester, Kesselyák Gergely nagy hirtelen beintette a teljes zenekart, hogy a rendezői előjáték nyomában végre a valódi operett is a türelmes-türelmetlen publikum elé vonulhasson.

Az előadás első perceinek kettős jellege utóbb Kozma Péter egész rendezésére jellemzőnek bizonyult. Jól eltalált pillanatok meg tővel-heggyel odahagyott percek követik egymást, dobogóra léptetett üresjáratok és sikerrel összekomponált nagyjelenetek váltakoztak - túl a hatalmas színpad, valamint a színészi összjáték nyárias üzemmódja láttán jó előre megemelt toleranciaküszöbön. Mert bizony Zeke Edit felerészt ugyancsak sikerült (az elfektetett Eiffel-torony például remekül mutatott), ám másik felében már kevésbé megnyerő díszletei között fölöttébb vegyes és elegyes színészi munka zajlott. Ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen a szereposztás mintha külön bolygókról gyűjtötte volna együvé a játszó személyeket: veterán operaházi baritontól a Nemzet Színészeiig, operettes ifjú ígéretektől a kabaré kiérdemesültjeiig. Nos, a jegyeladásnak nyilvánvalóan jót tett a sok ismert név, ám a személyes játékmodorok és színpadi létezésmódok sikertelen összehangolása utólag már okvetlenül az előadás veszteséglistájához sorolandó. Az államcsőd ellenszerét birtokló gazdag özvegy, Glavari Hanna kezét megkaparintani igyekvő két kívülálló másodkomikus, a francia Saint Brioche és a spanyol Cascada szerepeit például Mészáros István és Vida Péter adta: egészen kellemetlen énekhangon, s csupán a Vida számára kiötlött hajzat és túlmozgás révén megkülönböztethető színpadi jelenléttel. A fölszarvazott pontevedrói nagykövet szerepét ellenben egy igazi nagyság, a Zéta Mirkót az Operettszínház produkciójában is játszó Haumann Péter szavatolta volna, csakhogy alakítása ezúttal - s ezt most egy rajongónak különös fájdalom leírni! - látványos kedvetlenségről, megfáradt rutinról árulkodott. Hogy Haumann ezen az estén, ha nem is dobta, de legfeljebb csupán átvészelte szerepét, arról a gyakori szövegbotlások mellett az is tanúskodott, hogy a követségi mindenes, Nyegus szerepében önmagához képest jó formát mutató Bajor Imre a játékban csakúgy Haumann elé lépett, mint a tapsrendben.         

Külön kell szólnunk a követségi férjek és csalfa asszonyaik hatosáról, s nemcsak azért, mert a szabadtéri változat ezen a ponton kívánta felmutatni a legtöbb szerepduzzasztó originális elemet. Hanem azért is, mivel ez a hat színész roppant érzékletes módon illusztrálta az előadás stiláris és motivációs szintkülönbségeit. Földes Tamás és Csákányi Eszter párosa (Bogdanovics és neje) éppúgy a színpadi kémia hiányát mutatta, akárcsak Gárday Gábor és A Bandy lányok erőfeszítése után most újra a telepódiumos önmagához visszataláló Hernádi Judit Prisicse és Praškoviája. Míg a Kromov házaspárként szerepeltetett Szacsvay László és Molnár Piroska rangos kettőséből az előbbi művész kedvetlenségével, a nagy színésznő pedig leginkább rangjának kedélyes semmibevételével keltett feltűnést. S bár a közönség hálásan fogadta a más Lehár-művekből a három hölgy (és Bajor Imre) számára a cselekménybe toldott jutalomszámokat, azért a szolidan aktualizáló nagykövet nem véletlenül riogatta ekképp a negatív hitelminősítéstől rettegő honfitársait: "Bóvli leszünk!"   

Mindezekhez képest határozottan felvillanyozónak tetszett a címszereplő Herczenik Anna, valamint a Hanna régi-örök szerelmese, a lump Danilovics Danilo szólamát éneklő Kálmán Péter produkciója. Az üdeségével idén nyáron már Lili bárónőként is rokonszenvet ébresztő szoprán ezúttal mértéktartására büszke színpadi fegyelmét, szép, bár a magasságokban némiképp befelhősödő énekhangját és úrinői tartását ámultatta. Kálmán Péter pedig, túl az operett jelenkori kultúrájában csak elvétve felbukkanó „macsóság" autentikus képviseletén, valóságos színészi kockázatot vállalt prózában és énekszóban egyaránt, s ez a nyárias morálú környezetből még úgy is tiszteletreméltóan kirítt, hogy a bariton lírai pianói rendre nyöszörgőre sikeredtek. Valamelyest halványabban és a rendező által kevéssé kitöltött sablont követve teljesítette feladatát a Lehár-operett második primadonna-bonviván garnitúrája, a szép Keszei Bori (Valencienne) és az ezúttal a szokottnál szenvelgőbb Boncsér Gergely (Rosillon).

Kozma Attila koreográfiája összességében kellemes emlékeket hagyott maga után, s a rendezéssel összestimmelő fináléjelenetek egyik-másik ötlete (mint amilyen a "Hogy a nőkkel hogy kell bánni..." kezdetű férfi szeptett gazdagítása a megelevenedő hölgyszobrokkal) egyenesen gusztusos eredetiségről adott próbát. A produkció legnagyobb teljesítményét mégsem a színpadon találhattuk, hanem a zenekari árokban: Kesselyák Gergely ismert opera-karmesteri erényeit, elkötelezett lendületét, reflexív figyelmességét és imponáló áttekintését A víg özvegy közönsége is csak áldhatta.         

2011. július 15. 21:00 - Dóm tér, Szeged - Szegedi Szabadtéri Játékok

A víg özvegy

Szerző:Lehár Ferenc

Fordító: Mérei Adolf

Rendező: Kozma Péter

Koreográfus: Kozma Attila

Díszlet- és jelmeztervező: Zeke Edit

Dramaturg: Böhm György

Zenei munkatárs: Kéringer László

Glavari Hanna: Herczenik Anna

Gróf Danilovics Danilo: Kálmán Péter

Báró Zéta Mirko: Haumann Péter

Valencienne: Keszei Bori

Camille De Rosillon: Boncsér Gergely

Nyegus: Bajor Imre

Raoul Saint Brioche, diplomata: Mészáros István

Sebastian Cascade: Vida Péter

Kromov, politikai tanácsos: Szacsvay László

Olga, a felesége: Molnár Piroska

Bogdanovics, konzul: Földes Tamás

Sylviane, a felesége: Csákányi Eszter

Prisics, katonai attasé: Gárday Gábor

Praskovia, a felesége: Hernádi Judit

Km.: A Szegedi Szabadtéri Játékok Énekkara, Tánckara, és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Zenei vez., vez.: Kesselyák Gergely