A siker rajtuk is múlik

Képzeljenek el a szegedi Dóm térre egy monodrámát. Vagy egy kétszereplős darabot. Na jó, legyen szerelmi háromszög. Működne? Nehezen… A hatáshoz itt tömegre, statisztákra, énekkarra van szükség. Két gyakorlott Szabadtéri-közreműködővel, Kocsis Judittal és Tóth Andreával előadásokról, rendezőkről, munkamódszerekről beszélgettünk, és persze arról a megkerülhetetlen kérdésről, miért töltik évek óta munkával a nyarat.

"A víg özvegy próbafolyamata alatt beszélgettünk a rendezőasszisztenssel, Aczél Andrissal, hogy jövőre jubilálunk, 25 éve találkoztunk itt először. Én akkor A nyomorultak és A bestia előadásaiban statisztáltam" - kezdi Juci a történetet, aki évad közben a Szegedi Nemzeti Színház énekkarának tagja. Andinak ez a negyedik nyári évada: "A Turandottal csöppentem bele, a következő évben azzal újráztunk, tavaly volt a Carmen és a My Fair Lady, idén Carmen-ismétlés, A víg özvegy és a Valahol Európában következett" - sorolja az egyébként énektanárként működő  és gyerek musicalegyüttest szervező-betanító Andi.

Embert próbáló nyarak, legyenek azok tornateremben, színházban vagy épp kinn a Dóm téren, ahol épp az esti próba alatt, a takarásban ülünk. (Akik életszagra kíváncsiak, azoknak legyen elég annyi, hogy gyerekek, felnőtt énekkaros kollégák, híres és még híresebb színészek és a stáblista egyéb szereplői sétálnak, futnak, rohannak el mellettünk, a színpadról Szarvas József hallatszik, és persze Béres Attila instrukciói.) És hogy mégis vállalják, annak csak egyik oka a pénz. Inkább a színház iránti rajongást említik mint motivációs tényezőt. Jucinál az általános iskolában kezdődött a színházszeretet, aztán egy olyan apukával, aki a színházban dolgozik, csak nő a fertőződés veszélye. Jöttek a statisztálás évei, és szép lassan eljutott oda, hogy azt csinálja, amit szeret. "Ha nem szeretném, biztosan találnék mást" - jegyzi meg, és ha elkezdünk számolgatni, valószínűleg a bármi mással jobb órabér jönne ki. Volt már arra is precedens, hogy reggel fél ötkor kezdték egy előadás utolsó képének beállítását a színpadon, de szerencsére az utóbbi években rövidültek a próbák.

Andival - ugorjunk vissza az időben - májusban találkoztam először, a Valahol Európában gyerekszereplő-válogatásának első fordulóján. Gyerekeket hozott, több tucatot, olyanokat, akikkel több éve dolgozik és állít színpadra darabokat. Érdekes - mert véletlenek talán nincsenek -, hogy az első saját rendezésű bemutatója négy éve épp ez a darab volt. A musicalt az elejétől a végéig, oda meg vissza tudja, ráadásul ismeri a gyerekek nagy részét, így ő készítette elő Silló Istvánnak és Béres Attilának a terepet. Egyrészt úgy, hogy segítette őket a kasztingon azzal, hogy háttér-információkat adott a gyerekek személyiségéről, és ezzel egyértelműsített döntéseket, vagy a kórusból esetleg hiányzó hangokat azonnal tudta pótolni más tanítványaival, másrészt pedig ő volt az, aki betanította a dalokat a színpadon szereplő 58 és az árokban éneklő 16 ifjú közreműködőnek. (És még arra is maradt ideje, energiája, hogy korrepetitorként dolgozzon a felnőttekkel is.) Így aztán Andinál másféle szakmai szempontok is szerepet játszanak ebben a munkában: "Minden tanév végén előadunk egy musicalt itt Szegeden a Kisszínházban, tehát valamennyi tapasztalatom van. Négy évvel ezelőtt megcsináltuk a Valahol Európában-t, ezért is szerettem volna látni, hogyan működik nagyban a darab, a színházcsinálás. Abszolút tudom hasznosítani a munkámban év közben azt, amit egy-egy rendezőtől látok. Három előadást csináltam eddig, és úgy érzem, egyre jobbak lettek attól, hogy az instrukciókat belülről kellett követnem, hogy láttam a kiszolgáló személyzet, az ügyelő, a kellékesek, a díszletmunkások vagy az öltöztetők munkáját, vagy az olyan apróságok miatt is, hogy ennyi év után tudom, mit és hogyan kell kérni."

Feszítettebb a tempó, a több ember több gondot jelent időnként, de abban mindketten megerősítenek, hogy a hangulat nagyon jó. "Minden évben várom a Szabadtérit, mert jönnek is vissza régiek, rendezők, táncosok, asszisztensek, akikkel jó kapcsolatba kerülünk, és persze mindig vannak újak, akikkel szintén igyekszik jó viszont kialakítani az ember" - magyarázza Juci a sajátos Dóm téri csoportdinamikát.

Akitől egyébként a Facebookon elképesztő mennyiségű, több száz fotót látni. (Tulajdonképpen én is a gépével együtt szúrtam ki, mert az nem gyakori, hogy a színpadra felengedjenek egy fotóst, ahhoz sajátos bizalmi helyzet szükséges.) "Na, még ez is" - neveti el magát, amikor megemlítem az életképeit és portréit. Idén ugyanis végigfotózta Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri évadát, és ha minden igaz, kiállítása is lesz a tavasz környékén. A sötétben is látni, hogy felcsillan a szeme, amikor a gépekről és az objektívekről beszél...

Nyaranta több produkció, mindegyikhez új rendező jár. Vannak köztük a Dóm téren gyakorlottak és vannak abszolút kezdők, akik lehet, hogy a szakma krémjéhez tartoznak, az ekkora méretekhez tartozó, passzoló technikai fogásokat nem biztos, hogy ismerik. Az utóbbiak neveit kollegialitásból nem említik, az első csoportból azonban egyértelműen Kerényi Miklós Gábort emelik ki, mint azt az alkotót, aki ismeri az itteni színházcsinálás ábécéjét, azt, hogy átlátja a teret, tudja, milyen látványra van itt speciálisan szükség, vagy a nagy tömegeket hogyan kell mozgatni. És dicsérik persze Béres Attilát is, aki "az első próbán, már az asztal mellett is tudta, mit akar megvalósítani, és az is szimpatikus, ahogyan a gyerekekkel bánik, mert lehet, hogy kiabál, de a vége az mindig jó". A névsort Juronics Tamással, Alföldi Róberttel folytatják - akikkel a színházban is volt közös munkájuk -, és láthatóan nem udvariaskodnak.

A tervezőknél is a Kerényi-előadásokat említik, Horesnyi Balázst, aki a Valahol Európában díszletét készítette, a jelmezeknél pedig egyértelműen és egybehangzóan a My Fair Lady Zeke Edit tervezte igényes és kényelmes kosztümjeit és frizuráit említik - különösen a lóversenyjelenetből -, a Turandot fantáziadús ruháit - ezek Velich Rita nevéhez fűződnek -, bár az idei Víg özvegy hajkölteményeiről is jó emlékekkel nyilatkoznak.

"Ezt akarjuk csinálni, ezt szeretjük csinálni, erre van ráállva az agyunk" - mondják arról, hogyan lehet megtanulni meg akár három darabot, zenéz, szöveget - nem ritkán idegen nyelven -, mozgásformákat, koreográfiát, akár táncot néhány hét alatt, mindössze néhány egynyári produkció kedvéért. A szakmai kihívás miatt vállalják, meg persze azért is, ahogyan már említették, mert olyan színészekkel, rendezőkkel dolgozhatnak, akiktől tanulnak, és mert olyan élmény, amit még egy nyaralás is csak nehezen pótolhat.