Elhunyt a világ legidősebb aktív előadója

Három héttel 108. születésnapja után elhunyt Johannes Heesters holland származású német színész és énekes, aki Hitler egyik kedvencének számított.

A német nyelvterületnek a 20. század egyik legnépszerűbb, főként operettszerepeiről ismert színpadi előadója szélütés következtében december 24-én halt meg a bajorországi Starnberg kórházában, ahol mellette volt 45 évvel fiatalabb második felesége, az ugyancsak színész Simone-Rethel Heesters is. Temetése december 30-án lesz Münchenben.

gyertya

Az 1903. december 5-én a hollandiai Amersfoortban született Heesters színpadi pályafutását még Amszterdamban kezdte, 17 évesen, de fényesen ívelő karrierjét a náci Németországban alapozta meg. Az áttörés éve 1935 volt, amikor egycsapásra charmeur és a nők kedvence lett. Mivel karrierjét a náci Németországban, Hitler egyik kedvenceként csinálta, szülőföldjén rosszul fogadták későbbi ottani fellépéseit, a holland színházak évtizedeken át bojkottálták. 1963-ban az egyik amszterdami színház közönsége a szó szerint elkergette, de még 2008-as hollandiai koncertjét is élénk tiltakozások kísérték.

Bírálói főleg azt róják fel neki, hogy 1941-ben a nácik felkérésére ellátogatott a dachaui koncentrációs táborba, ahol koncertet is adott a közvélemény félrevezetése céljából. Egy bírósági perben Heesters elismerte, hogy valóban járt Dachauban, de - mint mondta - csak a nácik parancsára, és az állítólagos koncert "nem is történt meg". Egy Viktor Matejka nevű túlélő azonban azt vallotta, hogy igenis hallotta énekelni Heestert, sőt ő húzta szét számára a függönyt. Nagy botrányt keltett egy televíziós elszólása, amelyben "jó embernek" nevezte Hitlert - ezt hamar úgy helyesbítette, hogy "őhozzá jó volt".

A Guinness Világrekordok nyilvántartása szerint 108 évével ő volt a világ legidősebb, még fellépő színésze és énekese. Példátlanul hosszú pályafutása során számos német nyelvű filmben és színdarabban játszott, Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjében például 1600-szor alakította Danilo grófot, de 750-szer játszotta Honorét is a Gigi című musicalben. Utolsó nagy fellépése október 31-én volt az egyik müncheni színház születésnapi gáláján.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG