Premier: Én, József Attila

Én, József Attila a címe Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston darabjának, amelyet Szirtes Tamás és Szente Vajk alkalmazott színpadra. A bemutatóra 2012. február 10-én és 11-én kerül sor.

A szerzőpáros a Madách Színház 2009 decemberében kiírt musicalpályázatára adta be a művet, és hat további darabbal együtt bejutott az utolsó fordulóba. A győztes Csoportterápiát a nagyszínpadon, a második és harmadik helyezett A fabáb és a Macskadémon című darabokat felolvasó-színházi formában, a stúdióban már műsorra tűzte a színház. Akkor így foglalták össze a még Tiszta szívvel címen futó musicalt: "József Attila élete misztériumjátékszerűen, a rombolás és az építés angyalának kíséretében. Az erős zene újszerűen jeleníti meg a jól ismert verseket."

A színház igazgatója, Szirtes Tamás úgy fogalmazott: József Attilával foglalkozni, akinek munkássága egy évszázadra meghatározta az irodalmi gondolkodást, merész vállalkozás, ugyanakkor az ismeretterjesztés színház feladatai közé tartozik, hiszen - különösen a fiatalok - kevés verset olvasnak, József Attila életműve azonban a zene közvetítésével hozzájuk is eljuthat. Szirtes inspiratívnak, ihletőnek nevezte a zenét, amely a magyar popzenében gyökerezik.

"Ilyen jó versszövegírónk még nem volt" - jegyezte meg Szirtes, aki Szente Vajkkal viszi színre a musicalt: a musical dalai József Attila-versek, többnyire a szerelmi líra darabjai. A darab a költő első és utolsó szerelme köré épül, az első felvonásban a Vágó Márta-, a második felvonásban a Flóra-szerelmet jelenítik meg, de a kort és a korabeli irodalmi életet is felvázolják.

Én, József Attila - az alkotók

Az előadás létrehozását komoly kutató- és műhelymunka előzte meg, szereplők valósak, a történet azonban fiktív. "Azt akarjuk igazolni, hogy a József Attila-versek olyan drámai erővel bírnak, mint akár a Shakespeare-drámák" - fogalmazott a rendező, így a költeményeket nem reális helyzetekben, hanem víziószerű szituációkban viszik színre, s ehhez a formához Tihanyi Ákos nem hagyományos koreográfiát, hanem a színházat és a táncot elegyítő mozgást tervezett. Az Én, József Attila című musical további alkotói Szlávik István díszlettervező, Rományi Nóra jelmeztervező, Kocsák Tibor zenei vezető. A címszerepet Nagy Sándor és Posta Victor alakítják, Vágó Márta szerepében Balla Eszter és Muri Enikő látható, míg Kozmutza Flóra Krassy Renáta és Polyák Lilla lesz. A további közreműködők Barát Attila, Nagy Balázs, Pusztaszeri Kornél, Dobos Judit, Laklóth Aladár, Sándor Dávid, Barabás Kiss Zoltán, Imre Sebastian, Bereczky G. Zoltán, Németh Gábor, Kiss Ernő Zsolt, Wégner Judit, Baranyai Annamária, valamint a Madách Színház Tánckara.


2012. február 10., 11. 19:00 - Madách Színház

Én, József Attila

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG