Premier: Mária

December 11-én a debreceni Főnix Csarnokban mutatják be Szarka Tamás musicaljét, a Csokonai Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös produkcióját. Az előadás másnap is látható.

Pápai Erika - Mária - debreceni Csokonai Színház (fotó: Máthé András)

Korunk heródesi őrületében, ahol az önelégült Ego tombolva járja luciferi győzelmi táncát, egyszer csak tiszta hangként felbukkan Mária, és félénken suttogja: "Fénnyel szóló csillagok, mondjátok meg végre, hol vagyok!" Kétezer évvel ezelőtt elindul Mária, hogy hosszú küzdelmes utat bejárva, kitaszítva, végül világra hozza a Megváltót. A szállást kereső Mária, védelmező társa, József, a Hírt hozó Gábriel arkangyal, a kétellyel mérgező Kísértő, a mennyek királynőjét legelőször felismerő Erzsébet, a gyermekgyilkos Heródes, a szívtelen kovács mindannyiunk által ismert alakok és helyzetek a Bibliából, valamint az általa ihletett költői, képzőművészeti, zenei művek végeérhetetlen sorából. Szarka Tamás elementáris erejű zenében és költői képekben megálmodott műve nagyon nekünk szóló, belőlünk született, valódi magyar, mégis egyetemes üzenetű Mária történet.

Az ősbemutató rendezője Vidnyánszky Attila, szereplői pedig Újhelyi Kinga, Bakos-Kiss Gábor, Mészáros Tibor, Olt Tamás, Pápai Erika, Rácz József, Földes László Hobo, Szarka Tamás (Ghymes), Fehér Éva. Vidnyánszky Attila szerint a mai meddő világ nem a helyén kezeli a születést, pedig minden újszülött gyermek magában hordja a megváltás lehetőségét. Az ő olvasatában ez a mű a szülés-születés szakralitását adja vissza. A Csokonai Színház különleges hangi adottságokkal rendelkező fiatal színművészei a neves vendégművészekkel kiegészülve méltó módon tolmácsolják Szarka Tamás új művét. Az ő közép-európai és balkáni elemeket furcsán ötvöző, ugyanakkor a magyar folklorisztikus hagyományokat erősen ápoló zenéjével, Vidnyánszky Attila és Olekszandr Bilozub (díszlet) látomásaival, Gemza Péter sokszínű koreográfiájával az előadás minden bizonnyal felemelő élményt nyújt mindazoknak, akik advent idején Debrecenbe látogatnak.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

gyerekszínjátszók

Életének 84. évében hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész.

    Mintha és majdnem

    Borisz Berezovszkij távollétében is jeles rendű, bár kissé matt koncerttel zárta bérletsorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. KRITIKA

    Hintázz óriás falovon!

    Szőke Gábor Miklós szobrászművész és Huszár András építész hatalmas Hintalova május 25-én rekorddöntésre készül a Budai Várban.

    Elmarad az Orfeo Zenekar pünkösdi koncertje

    A ProArtFest május 25-i nyitókoncertjén Vashegyi György együttese helyett az Aura Musicae lép fel.

    Gereben Zita: "A pop mindig is közel állt hozzám"

    Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

    Két évvel első albumuk után új koronggal jelentkezik az énekesnő. Az Our Places lemezbemutató koncertje május 26-án lesz a BJC-ben. INTERJÚ

    Táncfilm Jákob párnájáról

    Ugrin Gábor

    Az idén 80. évfordulóját ünneplő amerikai Jacob's Pillow Táncfesztiválon forgatott dokomentumfilm lenyűgöző táncelőadásokat mutat be. VIDEÓ

    Rába Roland: "Ez egy nagyon mai történet"

    Június 26-tól látható a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció következő bemutatója, a világpremiernek számító Kramer kontra Kramer. INTERJÚ

    Kerényi Miklós Gábor: "Halálosan szerelmes vagyok a Bohém Castingba!"

    A Budapesti Operettszínház egy jól futó szekérhez hasonlítható – vélekedik Kerényi Miklós Gábor, az intézmény igazgatója. INTERJÚ

    Programkereső

    MIT HOL
     -TÓL   -IG