Retroperett-bemutató

Elhiszi, hogy szerdán tavasz lesz?

A Szerdán tavasz lesz igazi sírós-nevetős történet szerelemről, összefogásról, egymás megbecsüléséről. Október 22-én retró-felfogásban mutatják be az Operettben.

Szerdán tavasz lesz

Fényes Szabolcs (Bacsó Péterrel és G. Dénes Györgygyel közösen jegyzett) Szerdán tavasz lesz című darabját Somogyi Szilárd, az Abigél és a Szép nyári nap sikerre vivője rendezi, aki most éppen annyi idős, mint amennyi Kerényi Miklós Gábor - KERO® volt az ősbemutató idején. Az 1983-ban bemutatott darabot Ari-Nagy Barbara és Gém György dolgozta át mai színpadra, a dramaturg Kerényi Miklós Gábor volt, az eredeti hangszerelést Bókai Zoltán gondolta újra. A felújítás apropója, hogy Fényes, az utolsó nagy magyar operettszerző éppen 50 esztendeje köszönt le az Operettszínház direktori posztjáról, s alig több mint egy év múlva, 2012. áprilisában lesz születésének 100. évfordulója. Az átdolgozók kicsit leporolták a művet, apróbb módosításokat hajtottak végre a történeten - s a cselekményt a rendszerváltás korába, a nyolcvanas évek végére helyezték.

„A Szerdán tavasz lesz kicsit más, mint a megszokott darabok, kicsit musicales, kicsit próza is közben, de nagyon is operett" - nyilatkozta Somogyi Szilárd, a darab rendezője. Ennek köszönhető, hogy a Budapesti Operettszínház musical és operett tagozatának jeles képviselőit is láthatjuk a főszerepekben. Mészáros Árpád Zsolt alakítja Kis Flóriánt, és Janza Kata lesz nagy szerelme, a fogorvosnő. A fiatal táncos-komikus-szubrett páros, azaz Monostori „Monti" Lajos és Kuncz Beáta népművelő szerepében Kerényi Miklós Máté és Vágó Zsuzsi láthatók. Katinka grófnőt és a már nyugdíjas Simon Béla, egykori finomacél-üzletágvezetőt pedig Lehoczky Zsuzsa, illetve Oszvald Marika és Faragó András játssza.

 Tekintse meg a sajtóbemutatón készített videónkat!

A történet főhőse Kis Flórián, egy lecsúszott értelmiségi, a vidékről a fővárosba költözött magyar-történelem szakos tanár, aki nem tud megélni a fizetéséből, nem tud családot alapítani. Egy nap azonban elege lesz és elhatározza, hogy változtat az életén: felad egy hirdetést az újságban Fantázia jeligére. Több százan jelentkeznek abban a reményben, hogy a hirdetés feladója gazdag, pedig neki egyetlen vagyona a kreativitása. Összehozza a sors Monostori Lajossal, a mindent elintéző, bohém Montival, akivel közösen megalapítják a Magányosok Klubját. Szerdai összejöveteleiken a kilátástalanságban vergődő, önmagukat és boldogságukat nem lelő emberek - némi tagdíj befizetése után - problémáikról, tévedéseikről, mindennapjaikról beszélgethetnek. Klubtag lesz egy fogorvosnő, egy népművelő lány, egy elhízott focista, egy hajdani grófnő és egy nyugalmazott gyárigazgató is. Kis Flórián nem is sejti, hogy vállalkozásával elindul egy korszellemre fittyet hányó, önfeledt, ám beláthatatlan boldogságlavina, miközben saját élete és érzelmei egyre jobban összekuszálódnak...

Szerdán tavasz lesz
2010. október 22., Budapesti Operettszínház

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG