Miss Saigon - megvan a szereposztás

A Budapesti Operettszínház és a soproni MKB Aréna együttműködésében augusztusban három alkalommal látható a musical, ősztől pedig a Nagymező utcai közönség is megtekintheti a produkciót.

1994 nyarán mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Rock Színház és a Fővárosi Operettszínház koprodukciójában a Schönberg-Boublil-musicalt a Dóm téren. A nyári soproni előadás egyrészt szembesülés ennek a legendás Miss Saigonnak a legendájával - amelyet a jogtulajdonos Cameron Mackintosh is dicsérettel halmozott el a bemutatón -, s azt igyekszik tovább éltetni, másrészt azonban a történet mai érvényességét kutatja.

Miss Saigon - Dolhai Attila, Feke Pál (fotó: Budapesti Operettszínház)

Az egykori szegedi és az augusztus 19-21-i soproni előadás rendezője, Kerényi Miklós Gábor szerint dráma a felelősségről, a történet "számunkra, akik az Amerika-imádat és a szocializmus gazdasági problémáinak nyomasztó terhe alatt éltünk, különösen átélhető. A mű katartikus élményt kínál minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák-népcsoportok közötti különbségekről, s bár társadalmi feszültségekkel teli, mégis főként a szerelem erejéről mesél."

Sopronban közel hatezer néző előtt, kilencszáz négyzetméteres színpadon zajlanak az események, a hagyományhoz hűen van helikopter is, és több mint kétszázan vesznek részt az előadásban. A nagyszabású díszletet Kentaur, a jelmezeket Horváth Kata tervezi, a koreográfia Bakó Gábor munkája. Az alkotócsapat tagjai összeszokottak, az 1994-es szegedi előadást is együtt hozták létre. Vallják, hogy az emlékek nélkül nem lehet megközelíteni a darabot, ám nem emlékidéző, hanem teljesen új látványvilágú produkciót hoznak létre, amelyből azért természetesen nem marad ki a helikopter.

Christ Dolhai Attila, Johnt Feke Pál alakítja, a Professzor szerepében Mészáros Árpád Zsolt és Szabó P. Szilveszter látható. Kim szerepében Vágó Zsuzsi és Dancs Annamari, Ellenként Bordás Barbara és Vágó Bernadett lép közönség elé. Thuy Kerényi Miklós Máté lesz, míg Gigit Csengeri Ottília formálja meg, aki a szegedi előadásban is ezt a karaktert alakította. A produkcióban az Operettszínház Musicalegyüttese, Balettkara és ösztöndíjasai, továbbá a Pesti Broadway Stúdió hallgatói mellett több száz statiszta is színen lesz.

Az alkotók szlovák és osztrák nézőket is várnak az augusztus 19-i, 20-i és 21-i előadásokra. Aki lemarad erről, szeptember 15-től a Nagymező utcában megtekintheti a musicalt.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG