Megnyugodhatnak a Bayreuthi Ünnepi Játékok idei jegytulajdonosai: nem marad el idén a Wagner-ünnep. tovább...
Az MR3-Bartók Rádió 2009-es Hangversenyciklusában elkötelezett küldetésének, a kortárs zene és azok szerzőinek népszerűsítésének ad teret. Mindez számokban kifejezve huszonnégy zeneszerző harmincnégy művének elhangzását jelenti majd. Az új CD-sorozat is ma élő szerzőkkel foglalkozik majd: az első két darab Láng István és Sári József munkásságából ad ízelítőt. tovább...
Harmonia Humana, avagy az emberi harmónia 2008-ban. Ez a Pannon Filharmonikusok idei budapesti bérletsorozatának címe, melynek első koncertjére január 27-én a Művészetek Palotájában került sor. Az ez évi sorozatban a tematikus szerkesztés mellett a nemzetközi zenei élet legkiválóbb művészeit sikerült meghívniuk a pécsieknek, hogy koncertjeiket a legmagasabb nívóra emelhessék. tovább...
2007. szeptember 6. és 29. között második alkalommal kerül megrendezésre a Róma melletti Tivoliban a "Jeux d’art á la Villa d’Este" című nemzetközi zenei fesztivál, melynek programja elsősorban Liszt Ferenc emlékét hivatott ápolni. A tivoli reneszánsz villa kertjének ciprusai között, melyek Liszt műveit is megihlették, szeptember 11-én Érdi Tamás zongoraművész adott koncertet. tovább...
A nagy országjárás után újra Budapesten koncertezik a mindig teltházakat vonzó sikeres fiatal zenekar, a Chameleon Big Band. A kaméleonok szeptember 21-én pénteken este nyolckor mutatják be új, egész estés műsorukat a Fonó Budai Zeneházban. tovább...
Szeptember 16-án vasárnap, hetvenöt éves korában elhunyt Zámbó István karnagy, Liszt-díjas, érdemes művész. tovább...
Szeptember 4-én volt pontosan száz éve, hogy meghalt Norvégia leghíresebb zeneköltője, a skandináv ország kultúrájának "nagykövete", Edvard Grieg. Norvégiában az egész 2007-es év a zeneszerző tiszteletére rendezett programoknak ad otthont, valamint az évforduló kapcsán számos országban emlékeznek meg a tizenkilencedik század egyik legutolsó romantikusáról, a lírai álmodozás, a természeti szépségek és a norvég népzene legihletettebb képviselőjéről. tovább...
A Camerata Salzlburg új művészeti vezetőjükkel, Leonidas Kavakovval kezdheti meg a 2007/2008-as koncertszezont. A hivatalos bemutatkozó koncertre október 5-én, a salzburgi Mozarteumban kerül sor. tovább...
Június 18-án este a reprezentatív Festetics Kastélyban tizennyolcadik századi neves zeneszerzők kamarazenéje szólal meg Csalog Benedek barokk-fuvola és Shalev Ad-El csembalóművész előadásában. tovább...
Idén nyáron is megrendezik a hazai jazzélet egyik legjelentősebb, nagy múltú jazz fesztiválját és táborát. A Lamantin Jazz Fesztivál és Improvizációs tábor igazi sztárokkal és gazdag programkínálattal várja június 24. és 30. között a Szombathelyre látogató közönséget. tovább...
Június 3-án holnap, az esti órákban Fassang László orgona és zongoraművész ad szabadtéri zongoraestet a Csend napján a Fiumei Úti Sírkertben. Weöres Sándor A Teljesség Felé című műve, valamint Erkel Ferenc által inspirált improvizációk hangoznak majd el. tovább...
A Budapesti Fesztiválzenekar május 11-én, 12-én és 13-án ad koncertet a román vendégkarmester, Ion Marin vezényletével. Az estek másik fellépője a kiváló koreai csellista, Han-Na Chang lesz, aki a közönség és rajongói örömére a koncertek szünetében eddig megjelent CD-it fogja dedikálni. tovább...
































