Elismerem: Juronics Tamás meglepett. Szegedi West Side Storyja amellett, hogy professzionális kivitelezésű, nagyszabású show, tud és mer drámai is lenni, amikor kell. tovább...
Lassan talál magára a (már nem is olyan új) szegedi színházvezetés: egy talán túl merészen újító debütáló évad után következett a tisztes középszer, most pedig menetrendszerűen érkeznek a klasszikusok, köztük a Csárdáskirálynő. tovább...
Sok bosszúságot megspórolhat magának a musicaltörténetben túlságosan jártas néző, ha rögtön tisztázza magában, hogy a rendező Bagó Bertalan a Hair című musical helyett az azonos című film nyomán dolgozott a szegedi Dóm téren. tovább...
Nem kell ahhoz különösebb indok, hogy egy színház műsorára tűzze a Vígszínházban huszonegy éve levehetetlen félig mese, félig musicalt: A padlás sikere bárhol és bármikor borítékolható. A kaposvári előadás után az egyik szemünk sírt, a másik meg nevetett. tovább...
A rózsaszín bokszkesztyűs, erényüket hősleg védő amazonok horgokkal és egyenesekkel küldik a pinceszint alá a megalázott, apácamezből ekkorra már jégeralsóra vetkeztetett, s két felvonáson át kiéheztetett hímsereget. Rossini méltán elfeledett vígoperáján most Anger Ferenc lendületes rendezésében mulathat Szeged közönsége. tovább...
A gép forog, bár az alkotó pihent: a Kaposvári Csiky Gergely Színház legújabb kori történetének különösen dicstelen fejezetéhez érkezett a Román Sándor képzeletében túlszcenírozott koncertként működő West Side Story színrevitelével. tovább...
163 évvel a párizsi premier után hazai (opera)színpadon szokatlanul nagyszabású, lenyűgöző látványvilággal született meg Berlioz ’drámai legendájának’ magyarországi bemutatója Szegeden Juronics Tamás rendezésében. Érdemes volt várni. tovább...
Zéró történet, erőltetett fordulatok, nagy lyukak a dramaturgián, mondvacsinált konfliktus, fél kézzel összedobott jellemek, innen-onnan összelopkodott dallamok – mi más kell egy nagyszerű színházi estéhez? tovább...
A Theater Bremen ajánlotta Julia Haeblert a Mezzo Operaverseny és Fesztivál rendezői közé. Eddig a fiatal német rendezőnő jórészt elfeledett operákkal foglalkozott, Brémában pedig az év elején egy világpremiert, a most Szegeden is bemutatott Raoult állította színre. INTERJÚ tovább...
A hamburgi születésű Michael Sturm közel másfél évtizede szabadúszó operarendező. Potsdam, Meiningen, Dessau, Hamburg, Prága, Linz, Bécs, Theresianstadt és Debrecen után Szeged következett, ahol Cilea Adriana Lecouvreur című operáját rendezte a Mezzo Operaverseny és Fesztivál keretében. INTERJÚ tovább...
Eleve lehetetlen vállalkozásnak tűnik egy kilencszer harmincperces, televíziós dokuszériából egyetlen, százperces mozit készíteni. Különösen akkor, ha minden jelenet és kép szerelemgyerek. tovább...
Bár José Cura mára a hazai koncerttermek egyik leghűségesebb, visszatérő vendégének mondható, teljes operaelőadásban eddig még nem lépett magyar színpadra. A Szegedi Nemzeti Színházban most két estén énekelte egyik legfontosabb szerepét, Verdi Otellóját. tovább...
A Velencében zenés színházrendezői tanulmányokat végzett Anger Ferenc Szegeden debütált operarendezőként. A szokottnál nagyobb figyelem irányul diplomamunkaként is szolgáló Otellójára, hiszen a főszerepet két alkalommal José Cura énekli. tovább...
José Cura eddig 29 alkalommal fojtotta meg Otellóként női partnerét. A héten három újabb trófeával gazdagítja gyűjteményét: Szegeden szerdán és pénteken, Hannoverben pedig vasárnap követ el újabb nyíltszíni gyilkosságot. Minderről az argentin hőstenor számolt be a Szegedi Nemzeti Színház által hétfőn szervezett sajtótájékoztatón. tovább...
A vendégkoreográfussal (túl) ritkán dolgozó Szegedi Kortárs Balettnek először készített darabot a dél-alföldi városból elszármazott Duda Éva. A társulatvezető Juronics Tamás egy régebbi, Szegeden még nem játszott opuszát reciklálta az alkalomra. tovább...
































