Nem minden nap érezhetjük magunkat a világ zenei körforgásának középpontjában, ám a Portico Quartet koncertje olyan esemény, amely jó irányba befolyásolhatja kulturális közérzetünket. A húszas éveik elején járó dél-angliai srácokból verbuválódott együttest rögtön első bemutatkozásuk után heves ünnepléssel fogadta a sajtó és nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy a szakma pozitív ítéletét a közönség rajongása is hitelesítse: a Portico Quartetnek jazz-zenekar létére a pop-együtteseknek fenntartott listákon is bérelt helye van. tovább...
A zsidó jazz nem úgy születik, hogy zsidó emberek leülnek tetszés szerinti jazzt játszani. Lehetne akár így is, azonban a New York-i avantgárd jeles képviselői tettek arról, hogy a modern környezetbe helyezett hagyaték, az utalások, a széleskörű kulturális kitekintés és az ebből adódó, gyakran bonyolult viszonyok folytonos értékelése jellemezze az új századelő modern zsidó jazz-zenéjét. Avishai Cohen univerzális értékeket hordozó zenéje azonban túllépett az apró részletek boncolgatásán és egyedülálló nyelvezete révén a zenetörténet szinte minden kérdésére válaszokkal szolgál. tovább...
A Commore-szigetek hangjaként lett világhírű Nawal, a gitáron és gambusin játszó énekesnő. tovább...
Nikola Parov zeneszerző, multiinstrumentalista, a világzene műfajának nemzetközileg is egyik legismertebb alakja. Kvartettjének lemezbemutató koncertjén elmélyültebb énjével ismerkedhetünk meg, életpályájához azonban a nagyobb apparátusra készült, népszerű művek éppúgy hozzátartoznak, mint korabeli úttörő vállalkozásai és a tapasztalattal átitatott meglátásai. tovább...
Nem tudhatjuk, mit szólna a négy evangélista ahhoz, hogy Jézus életének általuk feldolgozott története milyen formát öltött a 20. században. Az viszont bizonyos, hogy a zenéről való keresztény gondolkodásnak új formát szabó gospel a gyakorlatban is megmutatta, mi mindenre képes a hit és mi mindenre nem használták addig. A műfaj története – már csak kialakulása folytán is – az emberek közötti kapcsolatok megszilárdításáról és a megértésről szól. tovább...
Biztos, hogy a sztárvendég mindent visz? A Budapest Jazz Orchestra (BJO) azt is megmutatta, hogy ennek nem kell szabályszerűen így történnie és közben olyan teljesítményt nyújtott, amely méltó megkoronázása volt a mögöttük álló jubileumi évadnak. tovább...
A Sex Mobban az a legjobb, hogy képesek más-más arcukat mutatni lemezfelvételen és koncerten. Például aki csak lemezeiket hallotta, talán nem is érti, miért választotta a Downbeat éppen a Sexotica című lemezük után őket a legjobb akusztikus zenekarnak. Az a lemez ugyanis több elektronikát tartalmaz, mint egy menő DJ teljes életműve. tovább...
Ha valakinek volt már szerencséje Belgrád főterén Goran Bregovic zenéjére ötszázezres tömeggel együtt mulatni, az tudja, hogy a zenekarvezető-zeneszerző munkásságának csak töredéke a filmzene. Azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy legnagyobb sikereit a mozgóképekkel együtt megszólaló – nyugodtan mondhatjuk – slágereknek köszönheti, amelyek színpadi produkcióiban a mai napig gyakran visszaköszönnek. tovább...
Szájtátiság különösnek vagy furcsának nevezni egy zenei produkciót, de nincs mit tenni: az alsó állkapcsunk mindig le fog billenni, ha egy reménytelenül ismeretlen zenekar lép fel nálunk. Ilyenből pedig van sok, a jazz területén a fősodor mentén hajózó és annak mellékhullámaival egyáltalán nem érintkező törekvések innen szemlélve mintha nem is léteznének. A helyzet azért komikus, mert az ilyen, népszerűségre egyáltalán nem törekvő előadók pontosan tisztában vannak az irántuk mutatkozó érdektelenséggel, ám jobb helyeken valamiféle kultusz mégis kialakul körülöttük. tovább...
Grandiózus vállalkozás a Jazz Showcase, a magyar jazz tehetségbörzéje, ahol jelen lesz a magyar jazz mezőnyének nagyobbik része. tovább...
Szép lassan kezdünk megismerkedni a portugál zene fadon túli világával is. A bőgős Carlos Bica Azul nevű formációja és a Mário Laginha-Bernardo Sassetti zongora duó után ismét egy megközelítőleg dzsessz produkció érkezett Budapestre. Maria João már énekelt nálunk az említett Laginhával, aki egyébként a férje. tovább...
Ez volna hát a dzsessz új irányvonala? Az az igazság, hogy amit Bugge Wesseltoft a dzsessz megújhodásaként igyekszik eladni, nem más, mint egyszerű, fantáziátlan céges hakni, ami ráadásul már megszületése pillanatában is ósdi közhelygyűjteményként hatott. New Jazz Update – Millenáris, Őszi Fesztivál, október 10. tovább...
Lehet-e manapság bármi újat mondani a louisianai zenéről? Persze, hogy lehet, ám ilyesmivel nálunk alig próbálkoznak. Könnyebb a bevált recept szerint koncertet szervezni, nem fenyeget annak a veszélye, hogy esetleges állításainkkal vihart kavarunk: irány a langymeleg brüggölő, érezzük jól magunkat, felejtsük el a szürke hétköznapokat, tegyünk úgy, mintha a mához semmi közünk nem volna! tovább...
Nehéz hagyományosan gondolkodni a Dave Binney Group koncertjéről! Tagadhatatlan, hogy az est két órájában elővezetett program hibátlan volt, a koncert úgy sikerült, ahogyan azt a kvartett és a hozzájuk csatlakozó vendégszólista eltervezte. Mégis hiányzott valami: talán az ős-energia, talán a lobogó tűz. tovább...
1997-ben, mikor Ry Cooder létrehozta a nagyszerű Buena Vista Social Club-ot (BVSC), a világzenével szemben tamáskodók talán nem is hitték, hogy bő tíz esztendő után is működni fog a társulat. És íme, nemhogy működik, hanem megújul, friss erőkkel bővül, és a nagy öregek hagyatéka mögött megbúvó zsenialitás folyamatosan magas színvonalú produkciók létrejöttét inspirálja. tovább...
Nincs miért köntörfalazni: bátran kijelenthetjük, hogy Weöres Sándor Psyché című verses regényének zenei adaptációja az új ezred-elő egyik legjelentősebb alkotása. Már rögtön a Hangzó Helikon-sorozat verseskötete olyan gyönyörű keretet ad a CD-nek, amely a könyvespolcunk örök ékességévé avatja a kiadványt. Ennél pedig még lényegesebb az a körülmény, hogy a megjelenés óta, lassan három esztendeje folyamatosan programon van mű. tovább...
Hiába töröm a fejem, a Trigintához hasonló hazai formációt nem tudok mondani. Az egyedülálló zenei produkció önmagában természetesen nem erény, a koncepció azonban rávilágít a korunkat meghatározó egyik legfontosabb zenei kérdésre. tovább...
A csillogó, mindent felülmúló bravúrjáték legkönnyebben gitáron leplezhető le, ezért különös kihívás egy szólógitár-est középpontjába a virtuozitást állítani. Kevés előadó létezik, aki elképesztő tempó mellett is képes megőrizni egy dallam zeneiségét, és olyan széles dinamikai spektrumot felölelve játszani, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. tovább...
Mindig arra vágytunk, hogy legyen egy olyan világhíres bandánk, amelyik végre komoly slágerlistákon szerepel. Ám úgy tűnik, a Kerekes Band, miután szélsebesen berobbant a köztudatba és meghódította a legfontosabb világzenei listákat, más feladatra is alkalmas: az Európai Unió által meghirdetett Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évének magyarországi nagykövetévé avanzsált a zenekar. tovább...
Egy rocktörténeti könyvsorozat bemutatóján nemrégiben azt hallottam Bródy Jánostól, hogy a 20. század zenéje akkor változott meg végérvényesen, amikor a hangerő növeléséhez már nem kellett mind több embert és hangszert a színpadra állítani. tovább...
Frank London és Boban Markovic már régen összeszövetkeztek és annak ellenére megtalálták a közös hangot, hogy az általuk képviselt zenei stílusok és kultúrköreiknek tradíciói egészen más gyökerekig vezetnek vissza. tovább...
Eddie Palmieri, a dzsesszbe oltott salsa királya két hónapon belül másodszor járt Budapesten: a Sziget Fesztivál után most a Művészetek Palotájában izzította a levegőt. A környezet ugyan teljesen más volt, a zenekar felállása és programja sem volt azonos, de az kiderült, hogy Palmieri minden körülmények között képes a lehető legjobb hangulattal beborítani a rendelkezésére álló teret. tovább...
Minden nemzet és nép életében fontos szerepet játszanak a zenei tradíciók, kevés olyan erős kötődés létezik azonban, mint amilyen Portugália és a fado között alakult ki. Portugáliáról ma már aligha lehet a fado nélkül beszélni: nem véletlenül fedezte fel még a Buena Vista Social Club sikertörténete előtt a filmrendező Wim Wenders a "Lisszaboni történet" című filmjében, hogy a portugál emberek lelkének megismeréséhez a fadon keresztül vezet az út. tovább...
A "Jazztavasz 2007" szépen ívelt programját a Roy Hargrove Quintet nyitotta, majd Randy Brecker és Bill Evans Soulbop Band-je zárta; a sztárok közé ékelődő – jórészt – magyar dzsessz reputációját pedig Tisza Bea és Gadó Gábor igyekeztek együtteseikkel növelni. tovább...
Orvosa javallatára választotta a klarinétot, mert a gyermekkori asztmán állítólag segít, ha valaki intenzíven játszik fúvóshangszeren. Így kezdődött a világ egyik legjobb dzsesszmuzsikusának pályafutása, aki annak idején nagyon meg akart gyógyulni, ezért sokat gyakorolt. tovább...
"A magyar jazz ünnepe" - áll a Budapest Jazz Fesztivál szóróanyagán és a pesti estes különszámon. Vakargatom a fejemet, gondolkodom, milyen ünnepelnivaló támadhatott a magyar dzsesszben így szeptember végén. tovább...
Nézem a 3sat-on Karlheinz Stockhausen 75. születésnapjának ünneplését - az ottani Fókuszban ez megy -, ahogyan eljátsszák tiszteletére a helikopterekre és vonósokra komponált zeneművét. Mint muzsika, önmagában értékelhetetlen, a tévéműsoron keresztül egyáltalán nem jön át, ráadásul a megjelent hírességek, például Dolly Buster pornószínésznő azt sem tudja, ki az a Stockhausen, de rendkívül élvezi a hacacárét. tovább...
Különös, mennyire nem egyértelmû, sõt hiányos képzeteink vannak arról, hogy a legújabb kori muzsikának egyik számottevõ jellemzõje a hangzás, a hangminõség, a megszólalás mikéntje. tovább...
Félreértés ne essék, a cím nem váteszkedés, semmi nagyotmondás és jóslás nincsen itt, kérem szépen, csupán utalás egy szolid környezetben megtartott, szolid hangvételû, de annál nagyszerûbb koncertre. tovább...
































