5. DESZKA Debrecenben

A Debreceni Csokonai Színház februárban ötödik alkalommal rendezi meg a kortárs magyar dráma fesztiválját 18 szerző és 20 társulat közreműködésével.

"Pedig kortárs művek nélkül nem színház a színház" - mondja Fábri Péter író, drámaíró, a 2011-es DESZKA válogatója.
2011. február 9-13. között 20 előadással 20 társulat és 18 szerző mutatkozik be. Háy Jánostól Upor Lászlóig, a Bárka Színháztól Urbán András társulatáig, Budapesttől Temesvárig a magyar színházi élet színe java ellátogat Debrecenbe.

Az idei fellépők között, sok más társulat mellett megtalálhatjuk a Pintér Béla Társulatot, a Katona József Színházat, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat és a Baltazár Színházat is. Az előadsok és felolvasószínházi események mellett idén is minden előadásról a Ráhangoló közönségtalálkozója biztosít fórumot, s a nap végén a válogatóval Fábri Péterrel beszélgethet a publikum.

Szutyok (Pintér Béla és Társulata - fotó: SzoFi)

A DESZKA idei díszvendégei Spiró György író és Szörényi László irodalomtörténész, akik egy beszélgetés keretében azt a kérdést vitatják meg, hogy "Szépirodalom-e a dráma?".

További szakmai beszélgetéseket tartanak a "Meztelenség, trágárság, politikum - érzékenységet sértő darabok" címmel Spiró György, Térey János és Varga Mátyás részvételével illetve műhelytitkaikba, munkamódszerükbe avatnak be a "Drámaíró-rendező alkotópárok" című beszélgetésen Csizmadia Tibor és Márton László, Vidnyánszky Attila és Verebes Ernő, valamint Vinnai András.

Részletes program a Csokonai Színház honlapján.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG