Függetlenül egymásért - VIP

December 19. és 21. között a független társulatok jótékonysági előadásokat tartanak.

A független színházi társulatok és színházi befogadóhelyek nehéz helyzetük ellenére is összefognak, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak: hét csapat és két befogadóhely három napig tartó jótékonysági eseményt kezdeményez adománygyűjtés céljával.

A megmozdulás központja a MU Színház, ahol három független színházi társulat: a HOPPart, a KOMA és a TÁP Színház nemcsak színpadra állítja már játszott népszerű előadásait, hanem létrehoznak közösen addig még nem látott rendhagyó produkciókat. A programhoz kapcsolódik a Maladype Színház, a Krétakör, a Pintér Béla Társulat és a Szputnyik Hajózási Társaság is, akik ebben a három napban játszott egy-egy előadásuk teljes jegybevételével kívánnak hozzájárulni az összegyűlt adományhoz.

Tündöklő középszer - Pintér Béla és Társulata (fotó: SzoFi)

A színházi előadások megtekintésén túl a látogatók kihelyezett perselyekbe tehetik pénzadományaikat, valamint a Fény ünnepe alkalmából felállított karácsonyfa alá az elküldendő ajándékaikat - három napon keresztül.

A három nap alatt a következő előadások lesznek műsoron: Hamlet.ws (Krétakör), Szörprájzparti (HOPPart), Tündöklő középszer (Pintér Béla és Társulata), Vándoristenek különkiadás (HOPPart, KoMa, TÁP), Hókirálynő (Szputnyik), Roló (TÁP Varieté), Figaro házassága (Maladype), Az utolsó roma - egy utolsó cigány (KoMa), Minden Rossz Varieté különkiadás (HOPPart, KoMa, TÁP).
www.fugeprodukcio.hu 

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG