Hajléktalanokat lát vendégül a Katona

A Katona József Színház keddi előadásában a hajléktalanság témáját járja körül az érintettek meghívásával és Fullajtár Andrea főszereplésével.

A Csendet akarok című produkció december 27-i előadásán a Katona József Színház A Város Mindenkié csoporttal együttműködve hajléktalan embereket lát vendégül. A csoportban hajléktalan és nem-hajléktalan emberek dolgoznak együtt a lakhatáshoz való jogért és a hajléktalan embereket sújtó kirekesztés, kriminalizáció és előítéletek ellen. Előadásában, melyet először 1998-ban, főiskolásként adott elő, Fullajtár Andrea egyes szám első személyben meséli el egy Budapesten élő hajléktalan nő életét. 

Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea (Orlai Produkciós Iroda - fotó: SzoFi)

Az egy órás előadásban egy vidékről a városba kerülő nő múltja és jelene elevenedik meg, a rosszul sikerült házasságon és a munkahelye elvesztésén át a fedél nélküli mindennapok, a nyomorig taszító deklasszálódás leírásáig. Fullajtár Andrea elmondta: a hajléktalanság kérdését ma leginkább tehetetlenség és érdektelenség övezi, ezért rendkívül fontos, hogy az emberekben tudatosítsuk ezt a problémát. - Reményeim szerint az előadás a maga eszközeivel hozzájárulhat ehhez, s a Katona és A Város Mindenkié csoport december 27-i akciója is éppen ezért lényeges gesztus - tette hozzá. A Csendet akarok keddi előadása utáni nyílt közönségtalálkozón az érdeklődők Fullajtár Andreával beszélgethetnek.

 

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG