Hovatovább feszt - roma művészet

A Beszélő folyóirat november 30. és december 14. között Hovatovább néven rendez kulturális fesztivált, ami a szegénység, a marginalitás és az antirasszizmus témája mellett a roma művészettel is foglalkozik.

A Hovatovább (a roma-nem roma) együttműködésről szeretne szólni - idén főleg az oktatás, a sikeres kísérletek lesznek a központban. A szervezők szeretnék, ha ezek az egymásról sokszor alig tudó kezdeményezések megismernék egymást. Lesz kiállítás a Kugler Art tárlatából, a beszélgetéseken részt vesz például Ferge Zsuzsa, Spiró György és György Péter, játszik a Krétakör, fellép a Akkezdet Phiai és felolvas többek között Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina is.

30-án, a nyitónapon L. Ritók Nóra volt a fővendég az OSA Archívumban, aki a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványi Művészeti Iskolát vezeti: új kiállításukkal, beszélgetéssel és két, az idei szemlén bemutatott, róluk szóló dokumentumfilmmel mutatkozott be az Igazgyöngy iskola. A gyerekrajzokat és fotókat nagy szegénységben élő gyerekek készítették. A képekre asszociálva írók és költők - Mesterházy Mónika, Borbély Szilárd, Németh Gábor és Halasi Zoltán - hozták el és olvasták fel szövegeiket. A gyerekek rajzaiból rendezett kiállítást Szilágyi Lenke és Vachter János fotói egészítik ki.

Hovatovább fesztivál - az Igazgyöngy Iskola rajza

December 1-jén, szintén az OSA-ban 18 órakor Dékei Kriszta, Junghaus Tímea és D. Magyari Imre György Péter vezetésével beszélget arról, hogy hovatovább tart a roma művészet. Pénteken az N&N Galériában cigány festők képeit lehet megnézni a Kugler Art Szalon tárlatán - 15 órakor kezdődik a megnyitó, ahol roma ábrázolásokról lesz szó Kőszegi Edittel, Pócsik Andreával és Szuhay Péterrel. A fesztivál zárónapján, december 14-én aukciót tartanak a szervezők a Fugában az Igazgyöngy diákjainak rajzaiból, az iskola támogatására. Az eseményen koncert is lesz: fellép Fischer Ádám (zongora), Váradi Gyula (hegedű), Szalacsovis Sándor (zongora), László Nóra (ének) és Baglyas Anita kamarazenekara. A fesztiválon még többek között fellép a Krétakör, lesz irodalmi est (Balla Zsófia, Bíró-Balogh Tamás, Győrffy Ákos, Jónás Tamás, Kőszeg Ferenc, Magyar László András, Parti Nagy Lajos, Szijj Ferenc, Szilasi László, Tóth Krisztina és Vajda Mihály), játszik a Stúdió K és fellép a Akkezdet Phiai is.

Hovatovább - A Beszélő folyóirat kulturális fesztiválja
OSA, FUGA, N&N, Vízraktér
2011. november 30. - 2011. december 14.
A fesztivál részletes programját elérheti ezen a linken.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG