A X. Vidor Fesztivált, a vidámság és a derű országos seregszemléjét augusztus 26. és szeptember 3. között rendezik meg Nyíregyházán.
A versenyprogramban nyolc nagyszínpadi, nyolc kamaraszínpadi és hat utcaszínházi előadás, valamint öt filmvígjáték bemutatása szerepel - mondta el Tasnádi Csaba, a rendező Móricz Zsigmond Színház igazgatója a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A színházi és filmes program mellett nyolc zenekar, köztük több világhírű együttes lép fel a zenei nagyszínpadon, míg a Korzó színpadon hat zenekarnak lesz koncertje. Emellett két hangversenyt rendeznek még a város zsinagógájában, továbbá a Vidor-kertben világzenei diszkó lesz minden éjjel, valamint képzőművészeti- és fotókiállítások várják még az érdeklődőket.
Szabolcs megye további 29 településén szintén rendeznek fesztiválprogramot, s a 31 ottani rendezvény, utcaszínházi előadások, bábjátékok és koncertek 90 százaléka ingyenes lesz, azokat - ahogy a színház igazgatója fogalmazott - jótékonysági jelleggel szervezik.
Szabó Tamás, a színház zenei vezetője a programból kiemelte: az olasz Acquaragia Drom indítja augusztus 26-án a koncertsorozatot, majd másnap a holland Trio Rosenberg folytatja, míg szeptember 2-án az angol, kubai és japán zenészekből álló Ska Cubana fejezi be. Rajtuk kívül fellép többek között a Técsői Banda, a Parno Graszt, a Magyarpalatkai Banda, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, Ferenczi György és a Rackajam, a Csík Zenekar Lovasi Andrással és a Heveder Banda is. Tasnádi Csaba megjegyezte: a színházi programra most szombaton kezdik meg a jegyárusítást, eleget téve a hétvégi kezdettel a nézők kérésének. A színházkedvelők ugyanis a jegyiroda reggeli nyitására már előző este elfoglalják a helyeiket a hosszú sorokban és várakoznak egész éjjel, hogy azokra az előadásokra, amelyeket megszeretnének nézni, jegyhez jussanak.


(bam)
VIDOR Fesztivál
Hozzászólás
Elküldöm






























