Kárpátaljai vendégjáték Budapesten

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkcióját, Molnár Ferenc Az üvegcipő című művét láthatják a nézők a József Attila Színházban december 8-án csütörtökön este.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (korábbi nevén Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) vendégjátékát Árkosi Árpád rendezésében láthatja a budapesti közönség. Mint írják, a határon túli színházakat bemutató sorozat következő részeként az egyik legnépszerűbb határon túli társulat lép a fővárosi közönség elé. Az üvegcipő a 20. század eleji Budapest kispolgárainak és munkásainak szegényes világába enged bepillantást. A mű Sípos Lajos műbútorasztalos és egy kiscseléd, Szabó Irma hatalmas, minden akadályt elsöprő szerelmének története. Költészet, humor, megoldhatatlannak tűnő akadályok, összeomló és felépülő kapcsolatok kavalkádja az előadás - olvasható a produkció ismertetőjében. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciójának premierje október 5-én volt Beregszászon. Árkosi Árpád, aki a Csokonai Színház rendezőjeként számtalan művet állított színre Debrecenben, most először dolgozott Vidnyánszky Attila beregszászi társulatával.

Veress Albert, Kozma Attila - Finito - Csíki Játékszín (fotó: Adriana Grand)

A József Attila Színház határon túli magyar társulatok előadásait bemutató, tizenegy előadásból álló sorozata november 18-án indult, amikor a kassai Thália Színház színrevitelében Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi változatát láthatta a budapesti közönség. Január 22-én a csíkszeredai Csíki Játékszín Finito című, Victor Ioan Frunza által rendezett előadását, 23-án a nagyváradi Szigligeti Színház Liliomfi című produkcióját tűzik műsorra. Februárban a szabadkai Népszínház Magyar Társulata Ivo Andric és Zalán Tibor Aska és a farkas, Csehov Cseresznyéskert, továbbá Ibsen Nóra című művével vendégszerepel Budapesten. 
Márciusban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Éljen a szerelem! című produkcióját és Urbán András előadását, a Béres Márta one-girl show című művet láthatják a nézők. A komáromi Jókai Színház két előadással érkezik áprilisban: Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika, valamint Székely János Caligula helytartója című művét játsszák a József Attila Színházban. A tervek szerint májusban még egy határon túli társulat vendégjátékával bővülne a program, az Újvidéki Színház két előadásával, a Csongor és Tündével, valamint az Óz, a nagy varázsló című gyerekelőadással zárnák a vendégjáték-sorozatot.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG