Médiadizájnolnak a Színészmúzeumban

A színház, a múzeum és a legmodernebb technika találkozik egymással január 19-től a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban a Ki látta Bajor Gizit? című kiállításon.

Bajor Gizi Színészmúzeum

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakos diákjainak kiállítása interaktív elemekkel próbál a Bajor Gizi Színészmúzeum állandó kiállításával játékos párbeszédet kezdeményezni. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és az ELTE hallgatóinak közreműködésével létrejött tárlat látogatói a legmodernebb technikai eszközök segítségével, játékos formában ismerkedhetnek meg az anyaggal. Zenélő kottákból Nemes Nagy Ágnes és Novák János Bors néni-dalai csendülnek majd fel, a kinect technikával - amely nem más, mint egy nagyon érzékeny mozgásérzékelő - élővé varázsolt képeket vetítenek a kiállítótér falára. A kiállítás a hangulatos budai villa eddig rejtett alagsorába is bepillantást enged és az állandó kiállítás is új titkok felfedezésére invitálja a látogatókat. A kiállítás a múlt legendás színházi művészei, valamint a régi korok előadásai iránt szeretné felkelteni a fiatalok érdeklődését. Mai előadásokat tekinthetnek meg a nézők olyan perspektívából, amelyet soha nem láthattak. A Bajor-villát akár egy kutya kalauzolásával is végig lehet járni, egy híres darab régi és mai rendezésének mondataiból összeállhat egy új előadás és ha jól fülelünk hallhatunk pletykákat a "szomszéd öltözőből", és talán az is kiderül, ki látta Bajor Gizit? A tárlat február 26-ig várja a látogatókat.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG