Örkény kert

"Régi álmunk, hogy a Madách tér szép park legyen, platánokkal és pázsittal, körben az árkádok alatt jobbnál jobb kávéházakkal."

"Színházunk egész napos szabadtéri rendezvénnyel köszönti az új évadot a Madách téren. Partnerünk, a VII. kerületi Önkormányzat, örömmel állt az ötlet mellé. Régi álmunk, hogy a Madách tér szép park legyen, platánokkal és pázsittal, körben az árkádok alatt jobbnál jobb kávéházakkal." - szól Mácsai Pál toborzó levele.

Szeptember 3.-án a parkoló kiürítésével a kocsikkal zsúfolt, repedezett aszfaltszőnyeg helyett növényekkel díszített teret hoz létre az Örkény Színház. A környék vendéglői kiköltöznek a térre, ahová az asztalok és székek mellett egy nagyobb és egy kisebb színpadot állítanak fel. A programokra reggel tíz és este 10 óra között kerül sor. A koncerteket a nagyszínpadra tervezik, de az egész téren, még a színház előcsarnokában stb. is zajlanak programok, reggeltől estig.

Für Anikó (fotó: SzoFi)

Szándékuk, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek hangulatára és fontosságára, hogy ébren tartsák az erzsébetvárosi és általában a budapesti polgárok érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai iránt. Megtudhatnak többet az Örkény Színház munkájáról, jövő évadának részleteiről. Lesz múltidéző és minden korosztály igényeit kielégítő programcsokor, hogy teljes családok élvezhessék ezt a napot.

Tervezett programok:

Kolompos koncert gyermekeknek és felnőtteknek

A Tintaló társulat produkciói gyermekeknek és felnőtteknek

A Mikropódium bábelőadása(i) gyermekeknek és felnőtteknek

Huzella Péter koncertje gyermekeknek és felnőtteknek

A Legenda egyesület játszóháza gyermekeknek

Fotókiállítás az Örkény Színház aulájában

Hofi Géza lábnyomának avatása

Honfoglaló vetélkedő a színházról

Olvasó liget

Az Örkény Színház zenés évadajánlója

Alkalmi Szerte nézet(t): az Örkény Színház társulatának egyszeri műsora VII. kerületben élt vagy élő szerzők műveiből, Petőfitől Karinthyn és Füst Milánon át Örkényig és Janikovszky Éváig, Kacsóh Pongráctól Presser Gáborig.

Komolyzenei mini koncert, díszvendég Kocsis Zoltán, aki téren a Liszt év apropóján zongorázik majd

A Harmonia Garden koncertje

A Hoppart társulat koncertje

Für Anikó koncert

 

Feladat: szorítani a jó időért!

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG