Remsey Ágnes kilenc évtizede

December 8-án 17 órakor nyílik meg a Kilenc évtized a művészet vonzásában - Pirk Jánosné Remsey Ágnes (1915-2010) és a Remseyek című emlékkiállítás a Szentendrei Képtárban.

A tárlat a 2010-ben elhunyt Remsey Ágnes sokoldalú és szerteágazó életművét mutatja be a 19-20. század fordulójáig visszanyúló művészeti hagyományokat a mai napig őrző Remsey-család tágabb történetével összefüggésben. Remsey alkotásai az iparművészet, az irodalom, a képzőművészet és a bábművészet területén is mozogtak - most először az életmű valamennyi ága bemutatásra kerül.

Remsey Ágnes: Kötéltáncos

A kiállítás első részében szőnyegtervező tevékenysége és az általa alapított és vezetett Palotás Szőnyegműhely működése van a középpontban. Kiemelt kiállítási tárgyak Remsey Ágnes közintézményekben és magántulajdonban őrzött eredeti szőnyegei, szőnyegtervei és műhelyrajzai. Szőnyegtervező tevékenységét árnyalják azok az eredeti tervek alapján újraszövött szőnyegrészletek, amelyeket a Gödöllői Iparművészeti Műhely gobelin- és szőnyegszövő tanfolyamának növendékei készítettek erre az alkalomra Remsey Flóra kárpitművész irányítása alatt.

A tárlat második részében Remsey Ágnes írói munkássága és akvarellfestészete, a kiállítás utolsó egységében pedig a Remsey-család több generáción átívelő baba- és bábkészítő tevékenysége kerül bemutatásra. Remsey Ágnes egyéni hangvételű, irodalmi és mesefigurákat megjelenítő textilbabái mellett archív fotók alapján rekonstruálásra kerül az 1947-1953 között működő Remsey Marionettszínház egyik bábjelenete is az eredeti marionettfigurák bemutatásával.

Remsey Ágnes emlékkiállítás

Remsey Ágnes gyerek- és ifjúkorát szüleivel, a Remsey Jenő - Frey Vilma művészházaspárral Gödöllőn töltötte. A gödöllői művésztelep szellemisége részben szüleinek, részben a többi alkotónak köszönhetően életre szóló hatást gyakorolt művészetére. 1936-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, ahol Rudnay Gyula volt a mestere. 1939-től tagja a Magyar Iparművészeti Társulatnak. 1939 és 1943 között az általa alapított Palotás Szőnyegműhelyt vezeti, mely a gödöllői szőnyegszövő hagyományok folytatója. Szőnyegeivel hazai és nemzetközi kiállításokon aratott szakmai- és közönségsikert. 1949-ben férjével, Pirk János festőművésszel Szentendrére költözött, ahol öt gyermeket neveltek fel. Báb- és babatervezéssel, valamint -készítéssel 1945-től foglalkozott, emellett regényeket, könyveket írt és akvarellfestményeket készített.

Kilenc évtized a művészet vonzásában - Pirk Jánosné Remsey Ágnes (1915-2010) és a Remseyek
Szentendrei Képtár - 2011. december 9. - 2012. február 26.
Nyitva tartás: szerdától vasárnapig 14:00-18:00
Kurátor: Kopin Katalin
Szakmai konzulens: Dr. Török Katalin

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG