Észrevesszük-e, ha veszély közeleg? Teszünk-e ellene? Egyáltalán, tehetünk-e a sors ellen? Február 16-án este Káin és Ábel történetéről beszélget az Új Színházban Donáth László, Vekerdy Tamás, Verő Tamás és Szikora János.
Akinek testvére van, az már mondta, vagy mondták rá, hogy: "téged jobban szeretnek", vagy ha nem mondta, akkor gondolta... vagy gondolták róla... Az Új Színház február végén mutatja be John Steinbeck Édentől keletre című regényének színpadi adaptációját, Szikora János rendezésében, Gáspár Sándorral a főszerepben. Ehhez kapcsolódva az Új Ararát Estek irodalmi sorozat keretében február 16-án, kedden 19 órától a Bubik István Stúdiószínpadon a házigazda, Szikszai Rémusz moderálásával Káin és Ábel történetét járják körbe Donáth László evangélikus lelkész, Szikora János rendező, Vekerdy Tamás pszichológus és Verő Tamás rabbi közreműködésével. A résztvevők olyan alapkérdésekre keresik a választ, hogy képesek vagyunk-e a jóra, vagy Káin utódaiként eleve elrendelt módon hordozzuk-e a bűnt.


(rzs)
Fidelio
1 Hozzászólás
Elküldöm































Donáth L. hogy lehet lelkész is , meg MSzP-s orsz.gyűlési képviselő is, holott ezt tiltja az egyháza (legalábbis más lelkésznek nincs megengedve..). Szerintem ő alakította az előadáson Káint...