POSzT napló - 6. nap

Túlélők és nyertesek - POSzT 6. nap

Hegedűs D. lavírozott, Ascher elfoglalta és nyert, Az elveszett levél pedig nem igazán került meg. VIDEÓVAL

A Nyílt Fórum magyar darabjainak zárásaként Závada Pál Janka estéi című művét rendezte meg Hegedűs D. Géza. A darab negyven évet ölel át, 1941-től 1981-ig. A főhős, Dohányos László (Hegedűs D. Géza) igazi túlélő: rendszerek jönnek, ideológiák mennek, ő pedig lavírozik, próbál túlélni. Falukutatóból miniszter lesz. Persze, nem megy semmi áldozatok nélkül, barátja, a zsidó Adler Jenő (Epres Attila) tartja a hátát helyette.

Janka estéi - Varju Kálmán, Láng Annamária (Nyílt Fórum, felolvasószínház - fotó: SzoFi)

Janka (Láng Annamária) egy falukutató projekt során találkozik vele először, eleinte hárítja a közeledését, aztán menthetelenül beleszeret. Onnantól kezdve Dohányos alkalmanként keresi fel Jankát, egy-egy estére. Ha segítségere van szüksége. Aztán van, hogy hónapokra eltűnik. Az utolsó nagy perben Janka még hazudik is Dohányos miatt. Szép, megtervezett és kivitelezett, nagy formátumú árulás. Megint Adler Jenő kárára. Kis magyar valóság, nagy magyar élettaktika.

Délután eldőlt, ki nyeri a Színházak Csatája Honfoglaló játékot. Huszonhét színház szállt ringbe a győzelemért, melyet végül nemes küzdelemben a Színház- és Filmművészeti Egyetem csapata érdemelt ki. Ezúttal Ascher Tamás, az egyetem rektora, Karsai György, az egyetem tanára és Solt Róbert dramaturghallgató alkották a csapatot. A Budapest Bábszínház a rossz kezdés után nem tudta magát följebb tornázni, a Dumaszínház viszont az utolsó fordulóban szorult csak a második helyre. A döntőben sokkal több színházi kérdés szerepelt, mint az eddigi fordulóban, sőt, most tárgyakhoz is kapcsolódott egy-egy feladvány. Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa hozta el például Jászai Mari huszárcsákóját a János vitézből, vagy azt a kötélhágcsót, mely a Bajor Gizi-Beregi Oszkár-féle Rómeó és Júliában szerepelt 1918-ban.

A győztes csapat - Ascher Tamás, Solt Róbert és Karsai György Scherer Péterrel (Színházak Csatája Honfoglaló - döntő - fotó: SzoFi)

A győzelem furán alakult: az utolsó körben másodiknak támadó színműs csapat elfoglalta a Dumaszínház egyik megyéjét, így került az élre, mindössze 200 pont előnnyel. Az utolsónak támadó Bábszínház a Dumaszínházat támadta, akik ugyan megvédték a megyét, de a 100 pont védekezési bónusz így is kevés volt.

Este a versenyprogramban a hazaiak Az elveszett levél című vígjáték szerepelt. Caragiale szövegét Mohácsi János és Mohácsi István írta át. A tavalyi két előadás (A képzelt beteg, Istenítélet) után nagy várakozással ültem be, de ez most nem talált. Nem fordították ki annyira, mint mondjuk A képzelt beteget, sem szövegileg, sem dramaturgiailag, így viszont nem ütöttek a helytelenül mondott szavak, a logikátlanul befejezett mondatok. Mintha a középutat választották volna: kicsit belenyúlunk a darabba, de azért mégsem annyira. Talán abban bíztak, hogy maga a szöveg és a szituációk annyira abszurdak, hogy túlzás volna méginkább aláhúzni őket. Tele volt ötletes megoldásokkal, főleg a mozgásokat illetően, de érzésem szerint több karikatúraszerűséget elbírt volna az anyag.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG