Vitán felül áll, hogy fekete Afrika ősi gyökerű tánckultúrája originális, egységes ízlésvilágú, szenvelgéstől mentesen tiszta, őszinte, természetes, átütő erejű és magas művészi, esztétikai értéket képvisel. Linyekula bizonyosan annak a több évtizedes művészi útkeresésnek a kórtüneteit, kálváriáját mutatja, ahogy ez a szeparált világ próbál magának utat keresni az európai gyökerű tánckultúrához. Ilyenkor látszik, milyen távolság lehet kultúra és kultúra között. Afrika nagymértékben képtelen durva félreértések nélkül értelmezni az európai tánckultúra számára mesterkéltebb, érzelgősebb, szimbólumrendszerében gyökeresen más világát. Mindig mély aggodalommal és együttérzéssel fogadom ezeket a kísérleteket, mert egy rendkívül értékes folklór továbbélése forog kockán a nyugati kultúra követésének kétségbeesett kísérletében. Úgy is mondhatom, kivész az értelem egy kristálytiszta rendszerből, ahogy akkor veszett ki, amikor Afrikában vaskos szőnyeget kezdett el teregetni a lába alá, és fekete öltönyt, nyakkendőt vett magára a nyugatmajmoló polgárosodó réteg - a klímát tekintve kiáltó értelmetlenséggel. Ebből is látszik, milyen iszonyú nyomás nehezedik az elmaradott gazdaságú, államberendezkedésű országokra, hogy feladják saját kulturális értékeiket a nyugati érteleben vett, sokszor talmi dolgokra épülő siker csillogásáért. Bizonyára nincs baj a  fenti kritikával, csak épp ehhez a problémához nem képes empatikusan közelíteni - teljesen természetes és érthető okból, hanem elkezd a saját kulturális mércéjével méricskélni. Mégsem gondolhatjuk, hogy ez így rendben van. Az, hogy a fejlődő országok kulturálisan hamis útra tévednek, nagymértékben az európai gyökerű kultúra felelőssége. Ezért nem lehet eléggé erősíteni fekete Afrika önbizalmát a saját kultúráját, annak elfogadottságát illetően, ami eddig is pótolhatatlan javakkal járult hozzá közvetlenül és az afro-amerikai kultúra révén az egyetemes értékekhez.