Premier: A gondnok
Szabó Máté Harold Pinter írásából rendezett előadását február 10-én mutatják be a Szkénében.
Szabó Máté Harold Pinter írásából rendezett előadását február 10-én mutatják be a Szkénében.
A Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédiát 4 éveseknek ugyanúgy ajánlják, mint 99 éveseknek.
Giacomo Puccini egyik legsikeresebb operája, a Bohémélet 2011. november 25-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban.
A Tünet Együttes új fizikai színházi produkciója február 2-3-4-én látható a Trafóban a társulatvezető Szabó Réka rendezésében.
Február 10-én és 11-én mutatják be Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston darabját, amelyet Szirtes Tamás és Szente Vajk alkalmazott színpadra.
Utolsó útjára kísérik Bánffy Györgyöt
Szerda délután fél háromkor lesz Bánffy György temetése a XII. kerületi Farkasréti temető Makovecz termében. A szeptember 3-án elhunyt színművész búcsúztatása a római katolikus egyház szertartása szerint történik majd. Bánffy Györgyöt a József Attila Színház, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a főváros II. illetve XIII. kerületének önkormányzata, valamint Eger önkormányzata is saját halottjának tekinti.
A Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész életének 83. évében hunyt el, tragikus hirtelenséggel. Bánffy György csaknem négy évtizeden át, 1971 óta volt a József Attila Színház tagja. A közönség egyebek mellett Shakespeare Lear királyaként, Othellóként, a Liliomfi Szilvay professzoraként vagy Miller: Pillantás a hídról Alfierijeként emlékezhet rá. Örökre emlékezetes marad Széchenyiként, Siklós Olga: A legnagyobb magyar című monodrámájában. Egyik utolsó, felejthetetlen alakítása Freud megformálása volt Terry Johnson Freud éjszakája, avagy Dalín a szekrénybe című darabjában.
Sok száz színdarabban, több mint ötven játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. A magyar nyelv szerelmese volt, színeszek generációit oktatta a szép kiejtésre. Jellegzetes orgánumát minden magyar televíziónéző ismerte, szavalataival számos magyar verset tett ismertté és közkedveltté.
Abban a kegyelemben részesült, hogy gyorsan mehetett el, ráadásul egy szép nyaraláson, Korfun.
http://www.youtube.com/watch?v=mgDPZ_zrpG4 Márai Sándor: Halotti beszéd
:-(
Nagyon sajnálom, remélve, hogy a szép magyar beszéd irányába tett erőfeszítése eredményes lesz!
Igazi pótolhatatlan veszteség-nyugodjék békében!