A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható
Új hozzászólás   Új téma


  1. 50 10:19 2011.06.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A topiknyító figyelmébe, aki még az egyik olaszliszkai gyilkossal is szívesen 'aláír' a Gárda ellen:

     

    IGAZ TÖRTÉNET Magyarázat NÉLKÜL!

     

    Értékek megfordulása - egy anya levele egy másik anyának.

     

    Kedves asszonyom!

     

    Láttam élénk tiltakozását a tévékamerák előtt, fiának az A börtönből, a B börtönbe való átszállítása ellen! Hallottam, panaszkodott a távolság miatt, amely ezentúl a fiától elválasztja, és azokról a nehézségekről, amelyek a látogatásával járó utazásból adódnak!

     

    Láttam azt a teljes médiatámogatást is, amit újságírók és tudósítók biztosítottak, az Önnel hasonló cipőkben járó édesanyáknak, akiket emberi jogvédőszervezetek stb. védenek!

     

    Én magam is édesanya vagyok, így megértem tiltakozását és elégedetlenkedését! Csatlakozni szeretnék harcához, mert, mint látni fogja, engem is nagy távolság választ el a fiamtól.

     

    Dolgozom, de keveset keresek, nekem is nehézségeim vannak látogatásának finanszírozásával. Nagy áldozatok árán is, csak vasárnaponként tudom meglátogatni,

     

    mivel a hét minden napján, szombaton is dolgozom, s van egyéb családi kötelezettségem is a többi gyermekemmel.

     

    Amennyiben még nem jött volna rá, annak a fiúnak vagyok az édesanyja, akit az Ön fia gyilkolt meg a benzinkútnál, ahol éjszaka dolgozott, hogy fedezze tanulmányainak költségeit és támogassa családját.

     

    Jövő vasárnap fogom meglátogatni.

     

    Miközben Ön átöleli fiát és megcsókolja, én néhány virágot teszek szerény sírjára a városi temetőben...

     

    Ja! Majd elfelejtem...., biztos lehet benne, hogy az állam gondoskodik kevéske fizetésem egy részének visszatartásáról, hogy új matracot vegyen fiának, mivel a két előzőt felgyújtotta a börtönben, ahol büntetését tölti aljas cselekedetéért!

     

    Végezetül, még mindig anyaként, mindenkit arra kérek, hogy a lehető legintimebb módon küldje tovább ezt a levelet, így talán megállíthatjuk az emberi értékek ilyenforma megfordulását!

     

    Az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk!

  2. 49 10:14 2011.06.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Úgy látom Splitben sem annyira büszkék!

     

    Botrány a spliti melegfelvonuláson, rátámadtak a felvonulókra - videó

    http://hvg.hu/vilag/20110612_split_melegfelvonulas#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_6_12

  3. 48 22:12 2009.11.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hamisítják a 100 Tagú Cigányzenekar nevét.Talán megéri azoknak akik  jobb megitélést vagy magasabb gázsit remélnek,ha netán egy megtévesztett megrendelővel találkoznak.Így volt ez azon a bizonyos temetésen is,amikor elhívták a HAMIS 100 Tagúsokat múzsikálni.A riporter, akit megszólított soha nem volt a 100 Tagúban,de a TÖBBIEK SEM! A világhírű Zenekar nem adja  a nevét ( pénzért sem)az ilyen esetekhez.Sajnos legutóbb,Mohácson történt,hogy egy 40 tagú zenekar a 100 Tagú nevével élt vissza.A 100 Tagú vezetése többször tiltakozott ez ellen,de eddig kevés sikerrel.Természetesen,csak a nevükkel tudnak vissza élni a muzsikájukkal a mentalitásukkal és a megjelenésükkel nem,mert azonnal kiderűl a CSALÁS!

  4. 47 09:35 2009.08.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    De tudod mit, téged úgy sem lehet meggyőzni mert szerinted csak egy
    igazság van, amit te mondasz.
    - Ja, hogy te ezért jársz fórumokra, mert 'küldetéstudatod' van? Szólok, valszeg még soha senki senkit nem győzött meg egy fórumon se, de attól persze te mégpróbálkozhatsz. Ne aggódj, nem az az egy igazság van, amit én mondok, de nem is az az egy amit te szajkózol itt. Legalábbis engem még nem győztél meg az igazadról.
    Úgyhogy felejtsük el egymást.
    - Téged nem lesz nehéz nekem, mivel eddig sem én szólítottalak meg és nem én bombázlak személyes történetekkel sem. De kérésedet tiszteletben tartom, mert ellentétben veled nekem nincs kedvem a parttalan vitához veled, mivel már világos, hogy kötözködni érkeztél (küldtek?) csak 'emberedre' akadtál. Viszont ellentétben veled, nekem nincs küldetéstudatom, hogy téged vagy bárkit meggyőzzek bármiről is. Én nem ezért járok ide.

    Nézzük csak
    mindig, mindenben a rosszat.
    - Nézzed, nem túl jó álláspont, de így világos valamennyire,  hogy neked miért minden magyar lop Bécsben és miért minden magyar utálja a cigányokat.
    Minden cigány erőszakos, lop, csal és
    hazudik.
    - Hát ez a te újabb 'bölcsességed', szerintem ezzel nem leszel népszerű.
    A magyarok meg szentek, szegény áldozatok.
    - Látom imádod a kinyilatkoztatásokat, de ezzel sem fogsz bevágódni itt. Szal siess vissza a kórterembe, nehogy a doki észrevegye, hogy használód a számítógépét. Majd ha meggyógyultál mondjuk látogasd meg Szögi Lajos leányait és közöld velük, hogy ne lopjanak Bécsben és különben is csak rosszkor voltak rossz helyen...., meg a Marian Cozma apjában is tudatosítsd, hogy minek kötözködött a fia a kb. 150 fős baráti társasággal, akiknél egész véletlen szokott lenni kés, szamurájkard, dobócsillag és hasonlók amik egy baráti mulatozáshoz feltétlenül szükségesek, hogy jól érezze magát a társaság, mert ez nálatok ősi, népi szokás. Akinek meg nem telik ezekre a segélyből, színesfémlopásból vagy a bodzaszedésből, akkor jöhet a kapa, ásó, sőt végső esetben a 'célnak' megfelel, ha 45-50 ember halálra rugdossa a 'magyart'.  Két hasonló akció között meg lehet sírni, hogy a magyarok meg meg akarják akadályozni, hogy a segélyt - amit persze jár a magyaroktól - a kocsmában költsék el a cigányok, vagy a cigány uzsorás zsebébe kössön ki, és szemét módon azt akarják, hogy a segély oda menjen, ahová szánták. Villanyszámlára, fűtésszámlára, kajára (nem piára), stb. Mert ezek a magyarok mán ilyen szemetek. No meg, hogy járjanak iskolába a cigánygyerekek is, és ha már elmegy, akkor tanuljon és ne a tanárt verje, vagy iskolatársaikat verjék halálra. És ha a tanár rászól a 16 éves ötödikesre, akkor nem muszáj az egész pereputtynak berohanni a suliba, hogy annak mindig rendőrségi eljárás legyen a vége. Úgy is el lehet végezni már az általános iskolát is, hogy nem kell minden héten rendőrt hívni az iskolához. De gondolom te ezekről soha nem hallottál még, meg biztos a sajtó találja ki ezeket, ha meg nem akkor meg hogy képzelik, hogy írjanak róla? Mint pl. a tegnapelőtti sarkadi fajtalankodásról, ahogy két cigányfiú nemcsak megvert egy 6 és 8 éves gyereket, hanem utána más 'szexuális szolgáltatást' is 'kértek' tőlük. De hát minek ezeket 'felfújni' ugye, hisz hetente vagy egy ilyen, mit kell még mindig ilyenekkel foglalkozni?

  5. 46 08:58 2009.08.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tudod mit, igazad van.
    - Tudom
    Csak hát az éremnek mindig van másik oldala is.
    -Te tényleg átlagon felül értelmes és intelligens vagy.
    És arról úgy látszik nem vagy hajlandó beszélni.
    - Arról beszélgess egy numizmatikussal.
    Szerinted mit kellene
    tennei?
    - Neked? Pl. értelmezni a beírásokat, mielőtt zsigerből rasszistázol és magadra vonatkoztatsz mindent.
    Most úgy őszíintén, ha már annyora intelligens és tájékozott
    vagy?
    - Az te vagy, még a számunkra tök ismeretlen 'támogatóidat' is felsoroltad, meg küldtél egy egész önéletrajzot. Biztos mindenkit meggyőztél, csak engem nem sikerült, mert én nem vagyok olyan intelligens, mint te és nem vagyok olyan tájékozott sem, hogy ismernéd azokat az embereket akikre hivatkozol. Téged se ismerlek, de éppen elég olvasni téged, hogy 'megismerjelek'. És mivel én nem vagyok olyan intelligens mint te, továbbra is tartózkodom a 'jellemzésedtől', mert mint már tegnap mondtam ellentétben veled én nem ismerem ki az embereket 2-3 hozzászólás után.

  6. 45 07:48 2009.08.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    De tudod mit, téged úgy sem lehet meggyőzni mert szerinted csak egy igazság van, amit te mondasz. Úgyhogy felejtsük el egymást. Nézzük csak mindig, mindenben a rosszat. Minden cigány erőszakos, lop, csal és hazudik. A magyarok meg szentek, szegény áldozatok.

  7. 44 07:43 2009.08.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tudod mit, igazad van. Csak hát az éremnek mindig van másik oldala is. És arról úgy látszik nem vagy hajlandó beszélni. Szerinted mit kellene tennei? Most úgy őszíintén, ha már annyora intelligens és tájékozott vagy?

  8. 43 01:03 2009.08.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Örülök, hogy a családi problémáid megosztottad velem egy ilyen szemét náci, fasisztával, de én megkímélnélek az enyémtől. Nem azért mert nem lenne miről írnom, nem azért mert nekem nincsenek rokonaim, barátaim, ismerőseim, haverjaim akik meg engem szeretnek, kedvelnek, hanem mert nem tartozik rád. Annak ellenére, hogy nem mindegyik ismeretlen a nagyközönség előtt, így talán előtted sem, de nem kívánok se a híres, se a 'hírtelen' ismerőseim mögé búni, mint te, hogy a mondanivalód erősítsed. Ezért remélem elnézed, ha én most nem fogok coming out-olni neked, hogy könnyeket csaljak a szemedbe, hogy bizony más élete sem habos torta. Ugyanis itt nem rólad van szó, meg nem rólam, de azért nyugodtan személyeskedj továbbra is, így valamennyire értem, hogy miért veszel magadra minden inget ami nem a tiéd. A foglalkozásom sem árulom el, mert lehet, hogy kiderülne számodra, hogy nem vagyok annyira tájékozatlan és tapasztalatlan sem ahogy gondolod, sőt lehet, hogy már az iskoláimat is régen befejeztem és tudom, hogy miről dumálok, És nem a te történeted az első, amikor olyanról hallok, hogy egy cigány származású ember nem analfabéta és nem mindegyik 5.-es 16 éves korában. Az meg, hogy te kinyilatkoztatásszerűen meg miket állítasz 2-3 hozzászólásom után az meg legyen a te problémád én attól még jól alszom, és nyugodtan, hogy te éppen mit gondolsz rólam. Azt meg csak mellesleg jegyzem meg, hogy a büdös cigány jelzőket sem én használtam, hanem te, így ne is testáld rám, mert szerintem gondolatolvasó sem vagy. Az meg szintén nem kötelező, hogy kiplakátold ide, hogy melyik pártra szavazol, mert tudod nem véletlen az sem, hogy be kell vele menni a szavazófülkébe és titkosan kell szavazni. De ha már az orrunkra kötöd anélkül, hogy bárki kérdezte volna, szólok, hogy kicsit disszonáns, hogy egyik hozzászólásodban évek óta elkötelezett fidesz szavazónak állítod be magad 'tájékoztatásul', mint írod, most meg már csak egy fokkal jobbak a baloldalnál, akikről szintén te közölted, hogy utálod őket.

  9. 42 23:01 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nincsenek haverjaim, csak pár évfolyamtársam, akikkel jóban vagyok, de semmiféleképpen sem a haverjaim. Elütök a többségtől, általában nem szokott egyezni a véleményem a többséggel, ennek köszönhetően nincsenek haverjaim, amit nem is bánok. Nem érdekel, ki mit mond és azt mondom, amit láttok és tapasztalok, ezekből szűröm le a véleményemet. És hidd el: úton út félen azt láttom, hogy a poltikusok, a mentősök, a rendőrök, az ápolók visszaélnek a helyzetükkel. És jelentsem fel őket? Bemegyek a rendőrségre és le se fognak szarni, ezt is tapasztaltam. Amit a parlementben csinálnak nagyban, azt csinálja az emberek nagyon nagy része kicsiben, de nem mindeki. (Sőt, van tiszteségges Mszp-és poltikus is, csak éppen nincs reflektorfényben. Akármennyire is utálom őket, néha egyet értek velük, mert szóban sokszor igazuk van.) Nem mennek el embert öli 5000 forintért, de ellopják azt a pénzt, amit többek között te is megkeresel, mint adózó állampolgár. Most mond azt, hogy Fidszes vagyok, nem igaz. Rájuk szavaztam, de őket sem szeretem annyira, de még mindig jobbak, hacsak egyofokkal is. És egyébként: nem akartam személyeskedni, de képzeld, 12 éves koromban engem is támadtak meg romák, mégsem utálom őket. Ugyanis a mérleg másik felében ott van a roma édesapám, aki miután anyuval szétmentek felnevelt két fiú gyekereket, gyakorlatilag teljesen egyedül. A magyar anyánk elhagyott minket, a cigány apánk meg mindig mellettünk állt és támogatott. És a cigány család még segített is neki, támogatta is. Ezek a szemét, büdös cigányok. És az ő apja is: nagy szegénységben és nyomorban, de felnevelt hat gyerket és tiszteségesen leélte az életét. És vannak olyan iskolák (hanem hiszed járj utána) ahol hátrsányos helyzetű fitalakokkal, köztük nagyon sok romával is foglalkoznak, esélyt adnak nekik és élnek is a lehetőséggel. Sajnos nem találom azt az újságcikket, amire nem voltál hajlandó reagálni, miszerint egyházi szervezetek elmentek Olaszliszkára és más cigényok lakta településre is, ahol halloták, hogy problémák vannak és eredményeket értek el. Erről mi a véleményed? Szerinted nem kellene nekik megadni az esélyt? Nem a cigány önkormányzaton keresztül, mert ők tényleg elnyelték a pénzeket, létre kellene hozniuk számukra egy politikától mentes civil szervezetett, aki lehetőséget ad nekik. Elköltik a pénzt italra, és nem a gyereket iskolázzák be? Legközelebb nem adok nekik, de legalább megpróbáltam. Tudod, hogy aput annak ellenére, hogy bűntetlen előléletű hányszor érte negatív diszkrimináció a színe miatt? Volt olyan, hogy bementek az öcsével vásrolni az áruházba, és csak azért mert cigányok, a biztonsági őr rendesen követte őket, hogy nehogy ellopjanak valamit. Tudom, hogy amiről beszélek az nem egyszerű. A helyi könyvtárban is szembesültek vele, mikor egy kultúrális foglalkozás sorozatott rendeztek a helyi romáknak, hogy mennyire nem érdekli őket sokszor az egész, mekkora érdektelenség van közöttük, de ugyanakkor találkoztam több olyannal is, aki képes volt kiemelkedni ebből a környezetből. Lehet, hogy ők vannak kevesebben, de akkor is vannak. És szerintem ez a fontos. A te megnyilvánulásaid, amiket átolvastam, számomra a következő tartalommal bírtak: a cigányok lopnak, gyilkolnak, erőszakoskodnak. Nem egyes cigányok, nem a cigányok jelentős hányada, hanem kollektíve a cigányok. És lehet, hogy van személyes kötősédem, de igyekszem objektív lenni. Számos cigány van a környezetemben, akiket nem szeretek, mert tudom, hogy milyen aljasak, tudom, hogy az önkormáynzatuk is korrupt és nem törődöm, hogy igen jelentős hányaduk kriminalizálódott, de akkor is, az nem megoldás, ha erőszakkal lépünk fel egyből. Aki bűnt követ el, kapják el és ítéljék el. Hogy elejét vegyük a bűnözésnek, foganatosítsunk óvintézkedéseket, de ne süssük rá az egész cigányságra a negatív bélyeget, mert ez már igen is a rasszizmus finomabb változata. Szlovákia meg egész Európa egyik legszélsőségesebb kormánya. Verik a magyarokat is rendesen, de nem minden szlovák, hanem csak a Slota féle szlovákok.

  10. 41 20:51 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Neked sajnos nem érveid vannak, mert az, hogy 'szerintem', 'meg én nem hiszem', 'szerintem valószínűtlen', 'felesleges számokkal dobálózni' stb. ezek tudod nem érvek. Én olyanokat soroltam amiket te is megtalálhatsz, akár az egyetemed könyvtárában, vagy a neten. Az, hogy te rasszistázol olyan valakit, ak veled nem ért egyet az meg téged minősít, mégha a haverjaid szerint te istenkirálycsászár vagy akkor is, akiket különben mi szintén nem ismerünk, így bárkire hivatkozhatsz, de ez már tényleg lényegtelen apróság. Ha igazad van, tök mindegy, hogy hány ismerősöd mit gondol rólad, ha meg nincs felsorolhatod az egész egyetemet, rokonaidat, szüleidet, kit érdekel? Egy fórum nem erről szól, tudod itt felnőttek fórumoznak akit maguktól is el tudják dönteni, hogy mit gondoljanak a másikról, nem kell hozzá 'útmutatás'. Én meg tartózkodnék attól, hogy téged minősítselek, ugyanis nem nagyon ismerem a beírásaidat - nem is régóta vagy itt - így olyan baromi nagyon nem hinném, hogy bárki megismerhetett volna, nemcsak én nem. Nekem ennél több kell, hogy valakit 2-3 beírás után lerasszisztázzak, de tudod ez csak is azért lehet, mert én nem vagyok annyira értelmes és intelligens és hivatkozni se szeretnék senkire ez ügyben. Még a végén rossz fényt vetnék az illető(k)re.

  11. 40 20:36 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ja és hogy ha ugyanúgy reagálunk, ahogy ők, akkor miben vagyunk különbek náluk?

  12. 39 20:33 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nekem is érveim vannak, de mindegy. Te eleve rosszindulatúan közelítesz mindenki iránt, aki cigány. Ha én nem vagy ok objektív, te sem vagy. Szerintem elismertem, hogy sok a cigányok erősen kriminalizáltak, hogy a cigányönkormányzat úgy rossz, ahogy van, hogy ezzel kezdeni kell valamit, de szerintem nemcsak a cigányok, az utóbbi időben a magyarok körében is megnőtt a bűnözők száma. Nem lehet előre leköpni valakit, csak azért, mert más a bőr színe. A kormány meg ne csak beszéljen, tegyen is valamit. Elsődlegesen nem az agreszív fellépés a megoldás. Az erőszak, csak erőszakot szül. És szerintem nem a cigányok járnak ki Bécsbe. És még valami: a média általában a cigányok által elkövetett dolgokat fújják fel. De már megbocsáss, én nem sértegetelek. Te kezdted el.

  13. 38 20:29 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Akkor segítek, mielőtt össze-vissza rasszistázol - mert te egy értelmes, intelligens ember vagy az ismerőseid szerint - lépj a válasz-ra, hogy tudjuk, hogy kit gyalázol éppen. Viszont nem kell ám indokolnod, mert még azt hinném én is, hogy értelmes és intelligens vagy. Ettől meg valahogy erősen tartózkodsz úgy látom és sehogy nem akarsz meggyőzni róla. Különben persze, rassziszta, fasiszta, náci, irredenta, cigánygyűlölő, zsidógyűlölő, idegengyűlölő, homofób stb. minden vagyok amit csak akarsz. Szabadon választott, ugyanis nem ezen múlik, hogy te éppen 'értelmes' pillanatodban mit aggasztasz rám. Egy fórum meg igenis vitáról szól, meg érvek ütköztetéséről amivel te még adós vagy.

  14. 37 20:25 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Rossz helyen kopogtatsz ezzel a dumával, vagy netán te vagy az egyik akit köröznek? Vagy csak provokálsz? Vagy csak nem bírod elviselni, hogy másnak érvei vannak, neked meg csak megérzéseid?

  15. 36 20:24 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Egyébként: csakhogy tud, mindeki kifejezeten értelmesnek szokott tartani. Az egyetemen, a könyvtárban és mindehol máshol is. És: a fórumon nem a vitatkozás az elsődleges cél, hanem a vélemény nyilvánítás. Egyébként szerintem a te szavaidnak erősen rasszista íze van.

  16. 35 20:21 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tudjátok mit igazatok van! Ebben az országban minden a legeslegjobban  lenne, ha nem lennének cigányok. Irtsuk ki őket, mert a magyarok szentek és sérthetetlenek.

  17. 34 20:18 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Az, hogy te a hülyeségeidet és megérzéseidet kezeled tényként, az legyen a te bajod és háborodjál fel azon amin akarsz. A politikai terrorizmustól felőlem meg a hajad hullhat, de te minek is neveznéd pl. az Aranykéz utcai robbantást amiben szlovákok voltak (ez most már tény, az elkövető már megvan)?
    Az, hogy ebben az országban mindenki sikkaszt 'aki olyan pozícióban' van, ez meg úgy hazugság ahogy van, ha csak nem a kamu pályázatokra és egyebekre gondolnál, amiért most pl. Zuschlag János ül a sitten, aki a korábbi miniszterelnök - akkor még sportminiszter - tudtával követte el a disznóságait. (Hogy csak egy példát említsek, meg azt, hogy mindenki lop és csal és hazudik és a szart rá kell kenni mindenkire ez régi libsibolsi trükk, ne próbálkozz vele!)
    Az, hogy te min röhögsz az egy dolog, a miskolci rendőrkapitány nem röhögött olyan jól - és tudod nem is Jobbikos -, amikor azt a bizonyos kijelentését tette, amiért fegyelmit kapott, majdnem kirúgták majd visszacsinálták, amikor kiderült, hogy nemcsak a Jobbikosok álltak mellé  a kijelentése után.
    Ha a pórfészekben ahol laksz és bűncselekmény jut a tudomásodra - amit itt szépen le is írtál - akkor ne mentegesd a MAGYAR bűnözőket se, tegyél feljelentést. Mellesleg állampolgári kötelességed is és súlyosbító körülmény, hogy halálesetet okozó bűncselekményekről is van tudomásod. Akkor ne habozz, tegyél feljelentést különben bűnpártoló vagy! Az egyetemre ahol jársz szívesen fognak neked segíteni, ugyanis van jogi tanszék is, ha magadtól nem tudnád, hogy mit kell csinálnod. Ha meg hallottad valakitől, aki hallotta valakitől, hogy volt valami ilyen, akkor ne terjesszél rémhíreket és ne kezeld tényként. (Habár a hülyeséget nem bünteti a törvénykönyv, de rémhírterjesztést, bűncselekmények pártolását azt igen.)
    Az, hogy te nem hallottál az általam említett esetről, hogy a te nemzetközi hírű zenekarod egy közönséges bűnöző temetésén is 'fellép' öregbítve nemzetközi hírnevét az mit jelent? Hogy akkor meg se történt, mert te nem hallottál róla?
    'De nem óhajtok
    vitatkozni.' - Akkor talán ne jöttél volna ide, ugyanis ez egy fórum, ahol az emberek ezt szokták csinálni. Tudod ide nemcsak azoknak szabad írni, akik veled vannak egy véleményen, ha meg nehezen viseled, akkor meg nem kell ideírni, vagy viseld el, hogy másnak meg más a véleménye is azt szintén leírja. Vagy netán kötözködni jöttél, azért írod?
    De hátha nem hallottál róla, így idehozom Sólyom László nyilatkozatát 'amikor azt mondja, ez a félelemkeltő bűnözés már az ország stabilitását is veszélyezteti' és ezt rendőrségi szakember is megerősítette. Csak mellesleg kérdem meg, hogy hallottál már arról, hogy pl. kik ölték meg Marian Cozmát, kik nyomorították meg a sporttársait, ki és hányan verték agyon a gyerekei szeme láttára Szögi Lajos tanárt, hallottál már a gadnai 88 éves néniről aki megerőszakoltak, térdtől levágták a lábát, hátát összeszurkálták, szemeit kinyomták, baltával szétverték a fejét pár száz F--ért? Hallottál arról, hogy mi történt Králik Attila vadásszal, hogy miért vágták el a nyakát? Soroljam? Ugyanis ezeket mind cigányok követték el, a cigányok elleni bűncselekeményeket amit eddig kinyomoztak abból kiderült, hogy az elkövetők is cigányok voltak, úgy ahogy a Mortimer-ügyben is jóval korábban, amikor kezdődött a néphülyítés, hogy fasiszta veszély van Magyarországon. De ha neked vannak bizonyítékaid, hogy a cigányokat most magyarok gyilkolásszák, akkor jelentsd a rendőrségen éppen 100 millióval leszel gazdagabb.

  18. 33 20:15 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Csak tájékoztatásul: 2006-ban, 2008-ban a népszavzáson, most az EUS választásokon: A FIDESZRE SZAVAZTAM ÉS FOGOK IS SZAVAZNI, MERT EGYENESEN UTÁLOM A BAL OLDALT.

  19. 32 19:33 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "Egyébként meg: Bécsben 400 ügye volt a magyaroknak lopás miatt tavaly, idén is van már 200. Felesleges a számokkal dobálózni, nem ez a lényeg" (simamura)
    De bizony ez a lényeg. Szerinted a Bécsben lopáson kapott magyaroknak hány %-a volt cigány? Nem hiszem hogy az ál-objektivitásod bárkit is meggyőzne. Erősen kormányszóvivő-ízű.

  20. 31 18:53 2009.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Először is: nem vagyok baloldai és felháborodom a politikai terrorizmus meg egyébb hülyeségek hallatán is, másodszor: ebben az országban szinte mindenki sikkaszt, aki olyan pozícióban van, a cigányönkrmáynzatról uyganaz a véleményem, mint a parlemtről, a Jobbik igenis felszólalt a cigánybűnözés ellen és provokált is, harmadszor nevetséges, valószínűten az az állítás, miszerint a börtönökben ilyen nagy arányban lennének romák. Egyébként: egy kis vidéki porfészekben lakom. Na már most, van két, hát mondjuk így, mentős ismerősöm. Akik feltárták előttem, hogy nyugodtan vezthetnek részegen, mert jó heverságban vannak a rendőrökkel. A rendőrök meg nyugodtan összeverhetnek valakit, mert a mentősök lerendezik nekik a jegyzőkönyvben. És ezt magyarok csináláják, ahogy valószínűleg magyarok követék el a több halálesetett okozó romák elleni bűncselekményeket is. És akárki akármit mond, a részeg vezetés az egyik legundorítóbb dolog a világon, mert nemcsak a saját életét veszélyeztetti aki így kormány elé ül, hanem mások életét is. És a cigányok csak azért buknak le, mert pitiánerek. A magyarok nagy része nagy tételben lop, és úgy mondja, ez jár nekem. De nem óhajtok vitatkozni. A 100 cigányzenekar meg akkor is az egész világon elismert, New Yorktól Tokióig és én speciel nem hallottam az általad említett esetről. Ja, és magyarok is erőszakolnak meg, vernek félholtra, gyilkolnak le nőket, gyerekket. Ja, csak inkább puszta indulatból. Hát ezt el lehet nézni.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG