Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.
Nem mondod, dír brév, kezdelek irigyelni :)!
De szerintem koncentráljuk arra, hogy Dörner nem marad háttérben a saját háttérszínházában, s így jövőbeni alakításait is építő kritika tárgyává tehetjük.
A jóöreg Csurka pedig igazán befejezhetné Dövényi Nagy Lajos félbemaradt opuszát: az életmű méltó lezárása lehetne...
Ja, ilyen alapon én még a Jávor Pált is, hehehe....
Dír brév, lényeg, hogy láttam színpadon, hehehe...
Még jó, hogy láttad a Nemzetiben, hisz Nemzetis volt. Ez nem nagy kunszt, inkább az, hogy te láttad a Madáchban is, igaz rajtad kívül soha senki. Hehehe....
Az összes szereplő benne van, aki valaha játszott benne! Hehehe....
Szal, Dörnert nem láthattad a Madáchban, mivel soha nem játszott ott. A főiskola után Nemzetis volt, majd Katonás, aztán egy vagy két évig Radnótis, utána szabadúszó lett. Szabadúszó korában sok színházban megfordult - vidéken is, pl. Kecskeméten, Pécsett, Győrben - de a Madáchban SOHA! Hehehe....
Egyébiránt, dír brév, a színházi adattár igazolja, hogy mégis láthattam Dörnert a színpadon, jelesül a Kállai-féle Úrhatnám polgárban, ami garantáltan a Nemzetiben ment, hehehe:
http://www.szinhaziadattar.hu/index.php?lang=hu&db=oszmi.01.01&kf=
S a színházi adatbázisban az összes előadás szereposztása benne van?
Na mindegy, ha így is van, Tarlós gondoskodott róla, hogy még láthassam, hehehe...
Viszont van színházi adattár, ahonnan én is hoztam a fényképet és megnéztem a szereposztást, mert baromira nem emlékeztem a tévébeli színházi közvetítésben Dörnerre! Hehehe.... Úgy hogy nemcsak az én szavam van a tiéd ellenében, hanem az adattár is! Hehehe...(Már a múltkor akartam írni, amikor említetted, de akkor azt hittem, hogy én nem emlékszem jól. A darabra már kevésbe - főleg, hogy akkor még nem volt video, hogy felvegyük - de a színészekre többé-kevésbé igen!) Szal bebuktad, mert NEM láttad még Dörnert soha színházban!
Hmm, dír brév, sajnos már nincs meg a színlap, úgyhogy, it's your word against mine...
Na, ne. Szerintem vele kevered, de ő Dunai Tamás. Hehehe.... Persze nem a női ruhás, mert az Piros Ildikó.
Dörner SOHA nem volt Madách-os! A főiskola után rögtön a Nemzetibe került, majd alapító tagja lett a Katonának, utána Radnótis lett, majd 89-90(?)-től szabadúszó! A Doktor úr meg 1979-es előadás volt Márkusékkal. Dörner akkor végzett a főiskolán és mint mondtam rögtön Nemzetis lett! Akkor még nem volt szokás másik színházban 'átjátszani', kikérővel mentek a filmek is!
Én meg nem tévében, hanem színházban láttam, s határozottan visszaköszön Dörner neve.
Na most megnéztem. Játszott még benne Gyabronka József, Kiss Mari és Basilides Zoltán is, az eddig felsoroltakon kívül, de Dörner NEM! Szal húzzál színházba, hogy legalább egyszer mégnézd! Azt, hogy nem is láttad a Stílusgyakorlatokat, az qrva nagy fekete pont!
Meg is kövezlek, mert szerintem Dörner soha nem játszott a Doktor úrban - én azt csak tévében láttam, hja, amikor még voltak színházi közvetítések is - viszont Dunai Tamásra emléxem. Meg Haumann és Márkus mellett volt benne Zenthe Ferenc, Békés Itala, Piros Ildikó is, de Dörnerre qrvára nem emléxem, hogy játszott volna benne.
Dír brév, kövezz meg, de jómagam még azt sem tudtam, hogy Dörnernek "korszakai" voltak, hehehe...
Aha, ezek szerint mulasztottad a Nemzetis és a Katonás korszakát is, mi?
Dír brév, jómagam Dörnert még a 80-as években láttam a Madáchban A doktor úr c. Molnár-darabban. Sajnos, Márkus László és Haumann Péter mellett nem elsősorban az ő alakítására figyeltem, hehehe...
De ígérem mindenkinek a fórumon, hogy nem fogok kritika tárgyává tenni olyan előadást, amit nem láttam. Nem olyan családból származom, hehehe...
Lieber Lúzer! Akik kritizálják Dörnert, azok hányszor látták, hallották? Netán Csurkát? Ugyanis legutóbb pont az egyik libsi nyilatkozta, hogy ő már 20 éve nem olvas Csurkát! Akkor honnan a 3,14csából tudja, hogy mit ír?
Ezek tények, Károly, egyszerű tények. Pörzse úgy kritizált egy színházi produkciót, hogy nem is látta, ráadásul irodalmi tájékozatlanságáról is fényes bizonyítékot adott. Ha van, ami bökdös, az a valóság, bóvliország valósága...
kwdves vbegy, ez még elfogadható is lenne, ha nem ugranád át pl. Medve elküldését (egy fidesz-támogatott klarinétos-párosnak hála) és Szamóca veszprémi tevékenységét. Akit a jó Isten elhelyezett egy székben, ugye az már bizonyított. Nos ilyen műemlékek üldögélnek páholyaikban mindenfajta megméretés nélkül évtizedek óta.