Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.
Köszönöm a hozzászólásaimnak szentelt figyelmet. Eddig abban a hiszemben voltam, hogy lehet bíráló megjegyzéseket tenni a cikkekre, s ebben a hitemben tkp. az Ön hozzászólása sem tud megingatni. A véleményemet tartom: a parttalan lelkesedés nem stílusos, mert önkéntelenül is ellenkezést ébreszthet az olvasóban.
Feltételezésére: az előadást láttam.
Nem tudom, kedves babenberg, én nem érzem azt az elfogultságot, amire hivatkozik. Láttam az előadást (feltételezem, ön még nem), kimondottan a székhez szögezett Udvaros Dorottya játéka. Sokszínű volt... és megrázó. Szerintem a cikk telitalálat... nagyon pontosan bemutatja, milyen lelki folyamaton megy keresztül a főszereplő. Igen, erre az alakításra az aranymetszés a legjobb kifejezés.
Valamiért azt érzem, csak azért indította el a topikot, hogy leszólja az írást. (És ez az összes indított topikjára érvényes.)
Udvaros tényleg remek színésznő, de minek ez a lángoló szerelmi vallomás? Minden szempontból kínos szöveg.