Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.
Jól tettétek, köszönöm. Bár ilyen gyorsan reagálnának mások is.

Egyébként meg nem csak az én kedvemért, hanem a kedves közönség kedvéért kellene a jobb tájékoztatás. Meg azok kedvéért, akik dolgoztak az ügyért.
Mindenesetre 2 óra 20 perc elteltével ezúttal tényleg okosabbak lettünk. Kösz.
Na, ezt jól egyszerre írtuk!
Kedves contrapunct,
a Kaukázusi krétakör stáblistájában szerepelnek az általad hiányolt "rabszolgák": zenekar: Szabó Mónika, Babos Károly, Herczeg Tamás, Fórizs Balázs, zenei munkatárs: Selmeczi György, Kiss Ferenc
Ha szeretnéd, megkérdezem a Maszat-hegyet is a kedvedért. Az, hogy nincs kiírva zenei vezető, nem jelenti azt azonnal, hogy előre fölvett zenére tátognak. Sokszor előfordult az utóbbi években, hogy ezekben a vizsgákban a színészek maguk zenélnek.
Egyébként: ma már nemigen plébekkelnek a színházakban, túl drága...
Kedves contrapunct!
Mindhárom zenés darabban élő zene lesz. Nincs playback, az akusztika adta lehetőségek szerint microport sincs. A Maszat-hegyet én magam, a zeneszerző tanítottam be, az előadásokon Matkó Tamás, zeneszerző fog játszani zongorán és egyes helyeken szintetizátoron, valamint ő végzi a főpróba időszak finomítási munkálatait is. A Kaukázusi krétakör zeneszerzője Selmeczi György, a dalokat Szabó Móni, a Színművészeti korrepetitora tanítja be, az előadásokon a színészek maguk fognak zenélni több hangszeren is.
üdvözlettel rp
Megnéztem a színház honlapját. Lesz még egy harmadik zenés darab is.
Az Olivér esetében találtam valamit:
Zenei vezető:
Körtvési Kata
Karmester:
Román Géza
Korrepetítor:
Szabó Dávid
A másik két darabbal kapcsolatban azonban semmit, csak a zeneszerzőket. Nyílván felvételről megy majd a zene (és azt vajon ki veszi fel?) és plébekkelni fognak. Szép mondhatom. ...
Két zenés darab is bemutatásra kerül, de már megint egy megveszekedett szó sem esik arról, hogy ki végzi el a favágó munkát. Ki az egyes darabok zenei vezetője ?????? Miért nem érdemli meg, hogy megnevezzék ???



Hiába, színházi vezetők sose tartották fontosnak, hogy rabszolgájukat név szerint bemutassák.