A Der Spiegel az Új Színházról

A német hírmagazin terjedelmes riportot közölt az Új Színház körüli fejleményekről hétfőn megjelent számában.

A Der Spiegel szerzője, Philipp Oehmke Jogi kultúra című cikkében azt írja, hogy Márta István utódja az Új Színház élén "egy színész, aki nemrég még a szélsőjobboldali Jobbik pártért harcolt a választási kampányban, és egy drámaíró, aki nyíltan vállalja, hogy antiszemita". A jelenlegi igazgató pedig "az egyik első széles körben ismert áldozat abban a 'kulturkampfban', amely Budapesten tombol, amióta a jobboldali populisták átvették a kormányzást".

Demonstráció Új Színház új vezetőinek kinevezése ellen (fotó: mti)

A Fidesz parlamenti erejével kapcsolatban Oehmke megállapítja: "kétharmados többséggel nagyon át lehet alakítani egy parlamentáris demokráciát, újjá lehet teremteni egy országot. (...) Egy ország kultúráját azonban nem lehet ilyen egyszerűen átalakítani. A kultúra Magyarországon, mint sok más európai országban, balliberális. A kultúra azt csinál, amit akar és gondol. Viszont annak, aki egy egész államot az ellenőrzése alá kíván vonni, meg kell szereznie a hatalmat az emberek gondolatai fölött is. Pontosan erről van szó Magyarországon ezekben a napokban. Az emberek gondolataiért zajlik a küzdelem." 

A szerző ismerteti egyebek között a József Attila-szobor esetleges áthelyezésével kapcsolatos fejleményeket, és bemutatja a költőt, akinek alkotásait a munkásköltészet klasszikusainak nevezi, magát a költőt pedig marxista világképpel rendelkező humanistaként jellemzi, majd megjegyzi: "az új kormány nem gondolja, hogy egy ilyen személyiség szobrának a Parlament előtt kell állnia. Ez olyan, mintha Németországban lebontanának egy Schiller-szobrot, amiért a költőnek hosszú haja volt."

A német mellett az angol nyelvterületen is téma az Új Színház: az eseményekről a szépíróként, zenekritikusként és kulturális közíróként is ismert Norman Lebrecht ír blogjában, megemlítve Christoph von Dohnányi koncertlemondását is. A

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 6 10:52 2011.12.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A színházi tolerancia napja- hahaha.... a kis toleránsak.

  2. 5 10:51 2011.12.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "Márta jelezte, hogy készül egy memorandum, amelyet február 1-jén Európa összes színházában fel fognak olvasni. Az esemény német és osztrák szervezői a tervezett szöveg felolvasása mellett február 1-jét európai színházi tolerancia nappá tennék - tette hozzá."

     

    A Fidelio új cikkéből.

  3. 4 00:15 2011.12.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nem érdekel, hát te sem vagy demokrata? Kacsintás Tudjuk, ők azok akik védik a demokráciát, így a színházat is. Pl. Gusztos apja az egyik petíciózó. Ha nem emlékeznél rá, itt megtekintheted, ne tévesszen meg se a feje, se a viselkedése, ami inkább hasonlít egy rosszemlékű ávóséra:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=M9e03MJ6PJY

  4. 3 20:06 2011.12.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Engem meg nem érdekel.

    Főleg Németországban saját házuk táján kellene söpörni, ott történtek ugyanis újnáci gyilkosságok, nálunk ilyet nem tudok. Egyébként a magyar színházi élethez az ég egy világon semmi közük. Csak több embert sorakoztatnak Dörner mögé, az Új Színház meg megköszönheti nekik szépen a jó reklámot.

  5. 2 19:15 2011.12.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     http://jungle-world.com/artikel/2011/49/44500.html -nos ez is szép kis mocskolódás-sorozat a linkék-től (Jungle World- die linke Wochenzeitung). És ez folyik mindenhol.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG