Európai színházak tiltakoznak Dörner ellen

A Mitos21 nemzetközi színházi hálózat levelet írt Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének az Új Színház ügyében.

A Mitos21 nemzetközi színházi közösség az MTI-hez pénteken eljuttatott levelében arról ír, hogy Tarlós István közelmúltban meghozott döntése, amellyel Dörner Györgyöt az Új Színház igazgatójává nevezte ki, fölkeltette a nemzetközi színházi közösség figyelmét. Mint írják, Dörner György pályázatát olvasva a Mitos21 európai színházi szövetség tagjai, Európa vezető színházi intézményeinek képviselői, úgy érzik, ki kell jelenteniük: a pályázat tartalma elfogadhatatlan, mind művészeti, mind politikai szempontból. Véleményük szerint a dokumentum szélsőséges és veszélyes nézeteket hangoztat, és figyelmen kívül hagyja a tekintélyes magyar színháztörténet értékeit. Mindenképpen "riasztó tény, hogy Európa egyik történelmi fővárosának vezetése mutat hajlandóságot arra, hogy ilyen tendenciák melegágya legyen" - írják a levélben. Felhívják a főpolgármester figyelmét arra is, hogy a magyar színházi élet művészei városának, Budapestnek és az országnak is a legjobb követei külföldön. "Ezért nyomatékosan arra kérjük, vegye figyelembe aggodalmunkat, vizsgálja felül döntését, és írjon ki egy új pályázatot az Új Színház vezetésére" - áll a Mitos21 levelében. A levél aláírói között vannak a párizsi Théatre National La Colline, a stockholmi Royal Dramatic Theatre, a koppenhágai The Royal Danish Theatre, a krakkói Stary Teatr, a londoni Royal National Theatre, a svájci Théatre Vidy-Lausanne, a görögországi Dimitria Arts Festival Of Thessaloniki, a holland Toneelgroep Amsterdam, valamint a németországi Düsseldorfer Schauspielhaus, a Schauspiel Frankfurt és a berlini Deutsches Theater vezetői.

Demonstráció Új Színház új vezetőinek kinevezése ellen (fotó: mti)

A Mitos21 nemzetközi színházi hálózatot 2008 októberében alapította egy színházi szakemberekből álló csoport, akiknek a neve különböző fontos európai színházi intézményekhez kötődik. A mitos [mítosz] ógörög nyelven fonalat jelent és elsősorban a mítoszbeli Ariadné fonalára utal, amely biztosította a labirintusból kivezető utat. A Mitos21 főként olyan színházi szakemberekre épül, akik készek megkérdőjelezni és újragondolni mind a nagy színházi intézmények, mind a színházi hálózatok szerepét, funkcióját és hasznát a jelenkori társadalom tükrében. A hálózat nem kíván hivatalos vagy jogi struktúrába rendeződni, működését a tagok felváltva koordinálják. A Mitos21 kizárólag a résztvevő felek azon vágyán alapszik, hogy találkozzanak és együtt dolgozzanak. A hálózat nyitott a hasonlóan gondolkodó színházi szakmabeliekkel való közös munkára, Európában és Európán kívül egyaránt. A hálózat egyik legfontosabb célja, hogy támogassa és elősegítse a színházi szakemberek közötti informális hálózatok létrejöttét Európa-szerte. Ezen felül szándéka, hogy megerősítse a kapcsolatot a művészi alkotás és a jelent érintő - nemzeti vagy éppen globális szintű - problémák és kérdésfelvetések között.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 6 21:50 2011.12.07

    Egyet értek: ebben az esetben úgyis azonnal ellenállást váltnak ki belőlem, ami arra késztet, hogy ebben az esetben Dörnert támogassam. Még el sem kezdte a színháza a működését, hát mi jogon akarnak ebbe is kívülről belepofázni? Szóval mostmár azért is: Hajrá, Döri!

  2. 5 09:25 2011.12.07

    Én ezzel kissé Cyranósan vagyok: elszidogatom Dörnert, különösen a pályázatát, de hogy "európai színházak" tiltakozzanak, abban megint a buzgalmár túlspilázást orrontom. Tovább megyek: abban a pillanatban, ha azt veszem észre, hogy Dörner bírálatával bemosolyogtam magam a jógyerekek kappanhangú kórusába, azon nyomban felhagyok a bírálattal.

  3. 4 09:25 2011.12.07

    Én ezzel kissé Cyranósan vagyok: elszidogatom Dörnert, különösen a pályázatát, de hogy "európai színházak" tiltakozzanak, abban megint a buzgalmár túlspilázást orrontom. Tovább megyek: abban a pillanatban, ha azt veszem észre, hogy Dörner bírálatával bemosolyogtam magam a jógyerekek kappanhangú kórusába, azon nyomban felhagyok a bírálattal.

  4. 3 08:22 2011.12.07

    Szamárbőgés nem hallik az égig...

  5. 2 14:33 2011.12.05

    a párizsi Théatre National La Colline, a stockholmi Royal Dramatic Theatre, a koppenhágai The Royal Danish Theatre, a krakkói Stary Teatr, a londoni Royal National Theatre, a svájci Théatre Vidy-Lausanne, a görögországi Dimitria Arts Festival Of Thessaloniki, a holland Toneelgroep Amsterdam, valamint a németországi Düsseldorfer Schauspielhaus, a Schauspiel Frankfurt és a berlini Deutsches Theater vezetői.

     

    az előző felhívás egyetemleg nekik is címezve.  Kiváncsian várom a cenzori reakciót.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG