A zárolások feloldását kéri a Magyar Színházi Társaság

Az előadó-művészeti szervezeteket sújtó kormányzati zárolások feloldására kéri Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert a Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöke.

csizmadia_tibor_200.jpg

Csizmadia Tibor a miniszternek címzett pénteki levelében emlékeztet arra: nyáron komoly viták forrása volt, hogy az előadó-művészeti törvény által a VI-os és a II-es kategóriába sorolt művészeti szervezetek számára az Előadóművészeti Tanács által javasolt 2010. évi működési támogatások harmadát a kultúráért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium július végén zárolta. Mint az MSZT elnöke hozzáteszi, már a működési pályázatokat is későn írták ki, majd azok eredményének közzététele is késett. Az ezt követően bejelentett zárolás nemcsak a független társulatokat érintette, hanem az előadó-művészeti törvény alapján meghirdetett egyéb pályázatok - például a Katona József- és a Weöres Sándor-pályázat, a hátrányos helyzetű önkormányzati színházak kompenzációs pályázata - révén szinte az összes előadó-művészeti szervezetet - figyelmeztet az MSZT.

„Lassan itt az év vége, és minden szervezet és intézmény számára fontos, hogy a megítélt és betervezett támogatásához minél előbb hozzájuthasson. Ezért Miniszter úrtól ezúton kérünk tájékoztatást arról, hogy mikor várható a zárolások feloldása és a törvény szerint megítélt támogatások kifizetése" - zárul a nyílt levél.

 

A teljes levél itt olvasható.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG