Alföldi marad

Alföldi Róbert vezérigazgatói kinevezése a Nemzeti Színház Zrt. élére 2013. június 30-ig szól, ezért meglepőek a vezetőváltásról szóló sajtóértesülések. A teátrum sajtóközleményben reagált.

A hirextra.hu Megvan Alföldi utódja című hétfő reggeli cikkében azt írta: "biztos forrásból" úgy értesültek, hogy a jelenleg a debreceni Csokonai Színházat vezető Vidnyánszky Attila rendező váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján. A Csokonai Színházban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a Vidnyánszky Attila kinevezéséről szóló híreket. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága pedig azt közölte a portállal: csak abban az esetben tudnak új igazgatót kinevezni a Nemzeti Színház élére, ha erre pályázatot írnak ki, de jelen esetben erről nincsen szó.

Vidnyánszky Attila - fotó: Dudás Ernő

A Nemzeti Színház közleménye szerint a teátrum "Alföldi Róbert vezetése alatt gazdaságilag és művészileg is stabilan, magas színvonalon működik. Ezt igazolja, hogy egyrészt a Zrt. fennállása óta a 2009-es év zárult először nyereséggel, köszönhetően a magas látogatottságnak, a nézői érdeklődésnek és a bevételek növekedésének, másrészt, hogy a Nemzeti Színház megújításáért a főigazgató nemrégiben átvette a Főváros Színházi Díját és a Színikritikusok Különdíját".

Májusi évadzáró sajtótájékoztatóján Alföldi Róbert konkrét számokat is közölt: mint akkor elmondta, eddigi legjobb évét zárta a Nemzeti Színház, a mérleg először lett pozitív a Zrt. működése óta. A nettó árbevételek több mint 10%-kal növekedtek az elmúlt évhez képest. A főigazgató elmondta, a nézőszámok is az elvárt eredményeket hozták: a tavalyi esztendőben 369 előadásra 115 ezer néző váltott jegyet, ami 94-96 százalékos "nézettséget" jelent.

"A Nemzeti Színház vezetősége úgy gondolja, hogy a közelmúltban az intézményt és Alföldi Róbert személyét érintő szélsőséges politikai és sajtóbeli támadások, melyek igyekeztek a színház működését ellehetetleníteni és hivatalos fórumokon, valamint utcai megmozdulásokon többször is a főigazgató leváltását követelték, egy jogállamban nem képezhetik alapját kultúrpolitikai döntésnek" - folytatódik a teátrum közleménye.

Alföldi Róbert (fotó: Gordon Eszter)

Mint a dokumentum hangsúlyozza, a társulat a zavartalan munkára kíván koncentrálni: december 10-én mutatták be Fejes Endre-Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámáját Rába Roland rendezésében, és jelenleg Závada Pál Magyar ünnep című darabjának szombatra kitűzött premierjére készülnek.

"A személyét érintő találgatásokat Alföldi Róbert a továbbiakban nem kívánja kommentálni" - zárul a Nemzeti Színház közleménye.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 488 10:45 2011.12.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A témában a bécsi Kaiserliches Hofmobiliendepot ötlik fel bennem. Bár, ez az Ostseepinkeltopf ott is egyedi lenne, hehehe...

  2. 487 10:06 2011.12.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte
  3. 486 08:45 2011.12.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tesike! Miért a bíróságon nyomulnak a marha nagy barátok, miért nem ilyenkor segítik Bucit? (Már azt hittem különben, hogy a hét végég megússzuk Stohl nélkül!)

    Végrehajtás alatt Stohl András cége

  4. 485 19:54 2011.12.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tromika! Ugyan Buciról ma nem tudtam meg semmi újat, de legalább most már megnyugodtam, mert Földesi Szabó viszont elvette a sitten a Rózsáját.

  5. 484 19:03 2011.12.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    megtört buci

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG