Bemutatták a nyári angliai zavargásokról készült londoni előadást

Elismeréssel fogadták a kritikusok a nyári angliai zavargásokat a szemtanúk beszámolói nyomán feldolgozó londoni színházi előadást.

A The Riots című darab premierjét a napokban tartották a Tricycle Színházban. A színmű politikusokkal, a rendőri fellépés áldozataival és a zavargásban résztvevőkkel készült interjúk alapján született. Az első kritikák "lenyűgöző" és "gondolatébresztő" színműként méltatták a darabot. "Valódi kérdéseket tesz fel egyenes, izgalmas és megkerülhetetlen módon" - írta a The Guardian kritikusa. Sokféle nézőpont érvényesül, ám végső soron az derül ki, és nem csak a fiatalok véleménye ez, hogy az igazságtalan társadalmon akartak bosszút állni - tette hozzá. A The Daily Telegraph négycsillagos értékelésében Charles Spencer "bámulatra méltóan elfogulatlannak" ítélte az előadást. Mint írta: Nicolas Kent csodálatosan gördülékeny produkciót rendezett, feliratokkal utalt a statisztikákra, és azok jelezték azt is, hogy éppen ki szólal meg. Alkalmanként még így is nehéz volt követni az eseményeket - ismerte el ugyanakkor.

Tricycle Theatre

Aleks Sietz, a The Art Desk szakírója azt emelte ki, milyen izgalmas kontrasztot teremtett a darab a "rendőrség gyomorszorító félelmei" és a lázadók "karneváli hangulata" között. A Tricycle Színház nem először foglalkozik közérdeklődésre számot tartó címlapsztorik színpadra állításával. Korábban feldolgozták a megkéselt fekete brit tinédzser, Stephen Lawrence ügyét és a Véres vasárnap eseményeit is, ám azok nyilvános vizsgálatok átiratai voltak. Az augusztusi zavargásokkal kapcsolatban viszont a kormány nem hajlandó vizsgálódni, és a színház úgy vélte, az előadással kitöltik ezt az űrt. A darabot a dél-afrikai származású regényíró, Gillian Slovo írta, aki korábban abban a munkában is részt vett, amelynek során a Tricycle a guantanamói fogolytáborban történteket rekonstruálta. Slovo egy rádiónyilatkozatában elmondta, hogy a The Riots megírásához 56 órányi felvett anyagot használt, amelynek szinte minden perce lebilincselő volt. Mint elárulta, többek között börtönújságban hirdettek, hogy a letartóztatott szemtanúkat is meg tudják szólaltatni. Ezzel egyébként megosztották a közvéleményt: a The Daily Mail brit napilap például elítélte, hogy a brit Művészeti Tanács által támogatott produkcióban börtönbüntetésüket töltő elítéltek kaphatnak szót. Slovo szerint azonban a darab nem lett volna hiteles nélkülük. Az angol városokban augusztusban futótűzként elterjedt zavargások során több mint háromezer embert tartóztattak le a hatóságok, és ezernél is több ellen indult bűnvádi eljárás.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG