Budapest legjobbjai

Szeptember 23-án átadták a Főváros Színházi Díjait: Kerekes Éva, Kuna Károly, A Danton-ügy és Koltai M. Gábor, a Trilógia-tanulmány és Gergye Krisztián, valamint Alföldi Róbert a díjazottak.

Budapest Főváros Közgyűlése a Kulturális Bizottság előterjesztésére idén is díjazta a fővárosi színházakban folyó munkát. A legjobbakat ebben az évben is a Színházi Kritikusok Céhe javaslatára tüntették ki: a céh döntött a jelöltekről, az elnökség a teljes tagság bevonásával bonyolította le a véleménynyilvánítást és szavazást. A jelöltállító kör, a legtöbb szavazatot kapók elektronikus szavaztatása, majd a szavazategyenlőség miatti új elektronikus szavazás eredménye után a Főváros Színházi Díjait a 2009/2010-es évadban nyújtott teljesítményük alapján a következők kapják:

A legjobb női alakítás díját az Örkény Színház-beli Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadás Arturo Uija, Kerekes Éva kapta.

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése - Kerekes Éva (Örkény Színház - fotó: SzoFi)

Kerekes Éva nagyszabású alakításában Brecht történelmi figurája, a feltörekvő Hitler jelenik meg a színész gazdag eszközei által, mellyel nem az ismert alaki külsőségeire, hanem szellemiségének bonyolult manipulációira, demagógiájának ravaszságaira hívja fel a figyelmet; alakítása révén a hatalom finoman ábrázolt, de végzetes csapdáiba pillanthat a néző.

A legjobb férfi alakításért Kuna Károlyt díjazták, aki Stúdió "K" Színház A Danton-ügy című előadásában nyújtott kimagasló teljesítményt.

Lenyűgöző alakításában Kuna Károly egyszerre mutatja meg Robespierre külvilág felé viselt arcát: a számunkra felfoghatatlan és titokzatos belső törvényeihez körömszakadtáig ragaszkodó sztoikus politikust, és a szoborszerű arckifejezése ellenére a történelmet megélő, gazdag belső élettel rendelkező embert.

A Danton-ügy - Kuna Károly, Menszátor Héresz Attila (Stúdió K - fotó: szinhazifoto.hu)

A legjobb rendezés díját Koltai M. Gábor kapta a Stúdió "K" Színház A Danton-ügy című előadásáért.

Koltai M. Gábor a francia forradalomról szóló darabból egy mai, intellektuális és emberi motivációkban, szenvedélyekben és szellemi vitákban gazdag előadást rendezett a Stúdió "K" Színház kicsiny, ám változatosan használt tereiben, a nézővel együtt betekintve a történelem alakjainak emberi és ideológiai harcában abba  amindenkori pillanatba, amikor a forradalom éppen felfalja fiait.

A legjobb független előadás a Gergye Krisztián Társulata, a Bárka Színház, a MU Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál koprodukciójában létrejött Trilógia-tanulmány lett, amelynek Találkozás című része a Bárkán, a Temetés pedig a MU Színházban látható.

Trilógia-tanulmány - Temetés: Gergye Krisztián, Virág Melinda (fotó: Garamvári Gábor)

Gergye Krisztián Társulata és a Bárka Színház közös produkciója, a Trilógia-tanulmány friss és páratlan fordulat Nádas Péter darabjainak, a Találkozás és a Temetés bemutatóinak történetében. A két felkavaró előadás - a maga sokrétűségében és mélységében - egyenértékű a drámákkal.

A főváros különdíjával a Nemzeti Színház igazgatóját, Alföldi Róbertet tüntették ki a színház megújításáért.

Ármány és szerelem - próbafotó - Alföldi Róbert, Bánfalvi Eszter (Nemzeti Színház, fotó: SzoFi)

Második évada után Alföldi Róbertnek sikerült Budapest vezető teátrumainak sorába emelnie a Nemzeti Színházat; gazdag, sokféle közönségnek szóló kortárs és klasszikus repertoárjával, megújított társulatával, a közönséggel való modellértékű kommunikációjával újraértelmezte a nemzeti színház fogalmát, és megváltoztatta a problematikus történetű intézményről szóló beszédmódot.

A szeptember 26-i Színikritikusok Díját átadó gálán mindegyik fővárosi díjazott versenyben lesz a kritikusdíjért is.

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG