Csákányi Eszter hét szerepben

Új produkcióra készül Csákányi Eszter. Parti Nagy Lajos írt neki egyszemélyest. Vagy egy személyest. Hét monológot, hét sorsot, másfél órában. A bemutató március 27-én lesz a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében.


Csákányi Eszter és Parti Nagy Lajos (fotók: SzoFi)

A ’90-es évek közepén mint író és mint színésznő már találkoztak egymással a Merlin Színházban. Sárbogárdi Jolán A test angyala című kisregényéből készült egy monodráma Csákányi Eszter számára. Sárbogárdi Jolán akkor már élő színdarab-hősnő volt; ki gondolta volna, hogy az Ibusár jegykiadó kisasszonya addig-addig szövögeti saját írói álmait, amíg az őt megálmodó Parti Nagy Lajossal kézen fogva össze nem hozzák ezt a habszódiát? A kisregény négy kiadást ért meg eddig, 2007-ben pedig megjelent a hangoskönyv változata is, szintén Csákányi Eszter előadásában. Értik egymást, a színésznő és a szöveg.

A szerző ezúttal nem egy korábbi hősnőjéhez, hanem korábbi novelláihoz nyúl vissza. A hullámzó Balaton (1994) és A fagyott kutya lába (2006) című novelláskötet hét írását igazította monológokká, így született meg A hét asszonya – SzépRóza monológok című monodráma. "E hét nő persze egy nő s az egy persze hét és több. Ami összeköti őket, az egyrészt a nyelv, másrészt a színésznő maga" – mondja az író. Megszólal például a kézimunka-előrajzoló, a pecsenyesori pincérnő, a fürdő jegyszedőnője, a villamosvezetőnő és persze "maga" a színésznő.

A hét asszonyát a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatják be, Anger Zsolt rendezésében. Parti Nagy Lajos összetéveszthetetlen mondatai és szókifacsarásai, valamint Csákányi Eszter sokszínűsége és sajátos clown-humora miatt nem nehéz megjósolni, hogy valószínűleg a programsorozat egyik legnépszerűbb előadása lesz.

(A fotók az olvasópróbán készültek)

 

Parti Nagy Lajos, Csákányi Eszter, Anger Zsolt
 
 

Anger Zsolt
 

(2009. március 27., 28. 19:00 Nemzeti Színház - Kaszás Attila Terem (Budapest) - Parti Nagy Lajos: A hét asszonya; km.: Csákányi Eszter; rend.: Anger Zsolt; díszlet: Khell Zsolt; jelmez: Izsák Lili)

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG