Dobák Lívia az új művészeti igazgató Dunaújvárosban

Július 1-jétől a színházi szakmában ismert és elismert Dobák Lívia tölti be a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza művészeti igazgató posztját.

Dobák Lívia

Az intézmény eddigi művészeti vezetője Smuk Imre 37 évig látta el ezt a feladatot. Az ő utódja lett az elismert színházi szakember. Dobák Lívia eddig a Budapest Bábszínháznál dolgozott dramaturgként, és fő szakterülete a kortárs magyar dráma. Eddigi munkásságát jól szemlélteti, hogy 1993-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb dramaturgja díjat érdemelte ki, 1996-ban pedig Jászai Mari-díjjal is elismerték. Emellett fontos megemlíteni, hogy Dobák Lívia szakmai szervezetekben is dolgozik: a Színházi Dramaturgok Céhének elnökségi tagja, valamint a NEFMI kurátora. Dr. Borsós Beáta - aki július 1-jétől igazgatja a dunaújvárosi teátrumot - jelöltje nemrégiben Csadi Zoltánnal közösen állította színpadra Tolsztoj Anna Karenina című művének átiratát Anna címmel, így jól ismeri a társulatot.

A dramaturggal 2010-ben készítettünk interjút, akkor így fogalmazott: "Manapság már nem szokatlan, hogy egy színházi ember 'kétlaki': dolgozik élő- és bábszínházban egyaránt. Főállásom a bábszínházhoz köt, ahol gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt játszunk, de az 'élőszínházzal' is folyamatos a munkakapcsolatom. Kortárs drámával és színházi szöveggel foglalkozom, talán ennek köszönhető, hogy gondolnak rám a 'nagyszínházak', nem érzem magam elhanyagoltnak. Jászai-díjam van, 1993-ban nyertem el az Ibusárral az Országos Színházi Találkozó legjobb dramaturgnak járó díját is. A bábos közeg kezdetben inkább idegen volt, de szerencsére az újabb generációkkal megtaláltam a közös hangot."

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG