Elhunyt Christoph Schlingensief

Augusztus 21-én, 49 éves korában hunyt el a német színész, rendező, filmes és akcióművész, aki provokatív rendezéseivel hívta fel magára a figyelmet.

Christoph Schlingensief

Christoph Schlingensief 1960. október 24-én született Oberhausenben. Münchenben német-, filozófia- és kultúrtörténet-tanulmányokat végzett. Egyetemi évei alatt készítette el első rövidfilmjeit, majd a ZDF-nél dolgozott, és 1989-ben leforgatta első játékfilmjét. 1993-ban a berlini Volksbühnén rendezett A CDU 100 éve - Játék határok nélkül című produkcióval ismerte meg nevét a színházi világ. 2004-től váltak rendszeressé operarendezései. 2009-ben a Berlinale zsűritagja volt.

Az 1998-ban megalapított Chance 2000 nevű pártjával a politika és a művészet közti határt kérdőjelezte meg: a négymillió német munkanélkülit arra buzdította, hogy a Wolfgangsee tóban egyszerre fürödjenek, és Helmuth Kohl nyaralójához ússzanak. Az akciót az akkori salzburgi polgármester betiltotta.

2000-ben a Bécsi Ünnepi Hetekre egy konténert állított fel, amelyben menedékjogot kérők élték mindennapjaikat, és a nézők a Big Brother mintájára kiszavazhatták a számukra legkevésbé szimpatikusat, akinek el kellett hagyni az országot. 2009-ben indította el Burkina Faso egy kis falujában, Ouagadogouban az Afrikai operafalu/Színház Afrikának kezdeményezését, az épület alapkövét idén januárban tették le.

Saját színpadi szövegei mellett jelentősek Elfriede Jelinek-rendezései (Bambiland, Attabambi-Pornoland). A Volksbühne mellett a zürichi Schauspielhausban, a bécsi Burgtheaterben, a berlini Maxim Gorkij Színházban dolgozott. Bayreuthban színre vitte a Parsifalt, Brazíliában A bolygó hollandit, Moritz Eggert Freax című operáját a Beethoven Fesztivál keretében Bonnban. Első alkalommal Schlingensief rendezte Walter Braunfels Jeanne d'Arcról szóló művét a Deutsche Operben Berlinben, míg az ottani Staatsoperben Jens Joneleit Metanoia című operájának ősbemutatója (ezt azonban már nem ő fejezte be) fűződik az ő nevéhez.

Két éve diagnosztizáltak nála tüdőrákot. Betegségéről bestsellert írt, feleségül vette barátnőjét, operafalu-projektjét nagy energiákkal szervezte, számos terven, köztük a 2011-es Velencei Biennálé német pavilonjának tervein gondolkodott. Legutóbbi premierjére, a Remdoogo -  Via Intoleranza II-re május végén, a müncheni Bayerische Staatsoper új játszóhelyén, a Pavillon 21-ben került sor.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Premier: A gondnok

Szabó Máté Harold Pinter írásából rendezett előadását február 10-én mutatják be a Szkénében.

Mediterrán komédia Pécsett

A Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédiát 4 éveseknek ugyanúgy ajánlják, mint 99 éveseknek.

Premier: Bohémélet

Giacomo Puccini egyik legsikeresebb operája, a Bohémélet 2011. november 25-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban.

Premier: Voks

A Tünet Együttes új fizikai színházi produkciója február 2-3-4-én látható a Trafóban a társulatvezető Szabó Réka rendezésében.

Premier: Én, József Attila

Február 10-én és 11-én mutatják be Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston darabját, amelyet Szirtes Tamás és Szente Vajk alkalmazott színpadra.