Elhunyt Taub János

Elhunyt Taub János. A rendező-színészpedagógust az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Komédium Színház és az Új Színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

"Saját halott" - hangzik a hivatalos formula. De Taub Jánost valóban a saját halottunknak érezzük. Sok szállal kötődött az Új Színházhoz. Többször rendezett nálunk, és igazi barátai voltak a társulatban. Szigorú ember hírében állott, de valójában a komoly arckifejezését mindig leleplezte a tekintetében bujkáló mosoly. Jó volt vele beszélgetni, tanulságos volt meghallgatni őt. Mintha mindig csipkelődött volna, miközben tisztán látta a tehetség ragyogását. Képes volt szárnyakat adni azoknak, akikben bízott.

Taub János a romániai Szatmár megyei Halmin született 1927. május 14-én. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben 1954-ben végzett, majd az újjászerveződő temesvári magyar nyelvű színházhoz szerződött igazgató-főrendezőnek. 1962-től a kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője, 1971-től pedig a nemzetközi hírű bukaresti Bulandra Színház tagja, miközben a bukaresti Színház- és Filmfőiskola tanára. 1981-ben Izraelbe emigrált, ahol a legnevesebb színházakban, a Habimában és Kameriben dolgozott, mellette pedig a tel-avivi egyetem tanára volt. Magyarországra 1986-ban költözött, és rögtön az első itteni rendezésével, a Páskándi Géza írta Vendégséggel a Játékszínben nagy szakmai és közönség visszhangot keltett. Majd következett a Hetvenkedő katona a Radnótiban, a Száz év magány Szolnokon, az azóta is műsoron levő Sztriptíz a Komédiumban. A Művész Színház alapító tagja 1993-tól, ahol a Koldusopera mellett különleges kortárs és klasszikus műveket állított színpadra. Emlékezetes volt a Nemzeti Színházban Az elveszett paradicsom és a Vihar, a Vígszínházban a Szent Johanna, Szolnokon pedig a Liliomfi, a két férfi főszerepben Garas Dezsővel és Törőcsik Marival. Lehetetlen még csak fölsorolni is a sokféleséget mutató repertoárjának minden darabját. A legkiválóbb magyar színészekkel dolgozott, akik rajongtak érte.

A színészek javaslatára hívta rendezni Márta István is az Új Színházba, ahol 1998-ban a Chioggiai csetepatét, két év múlva a Himnuszt, majd a Biedermann és a gyújtogatókat állította színpadra.

Hiányozni fog.

"Nem vagyok az a típus, aki meg akarná váltani a világot. Szívesen végzem a dolgomat, s beletörődtem abba, hogy kétesélyes játékban veszek részt: vagy sikerül hatást gyakorolnom a közönségre vagy nem. Persze mindent elkövetek azért, hogy szeretni lehessen, amit csinálok. S ez sohasem esik nehezemre. Csakis olyan darabokkal foglalkozom ugyanis, amelyeket megszerettem, s amelyeket másokkal is meg akarok szerettetni. Ám távol áll tőlem az a szokás, hogy megmagyarázzam, milyen módon igyekszem elérni ezt a hatást. Ha kész vagyok a munkával, akkor mindent a sors kezére bízok. Vagy megmutatkoznak a szándékaim, vagy örökre titok marad, mit is akartam elérni a színpadon. S ha valami titok marad, azon már semmilyen utólagos elemzés sem segít." (Taub János)

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG