Elhunyt Végvári Tamás

Rövid, súlyos betegség után, 2010. május 16-án, életének 73. évében elhunyt Végvári Tamás.

A Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. Közel negyven éves pályája során a Pécsi Nemzeti, Veszprémi Petőfi, a Szegedi Nemzeti, a Thália, a Budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez.
Főbb szerepei voltak Shakespeare: Hamlet - Hamlet (Veszprém), Csehov: Három nővér - Prozorov (Katona), Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - Színész (Katona József Színház), Tábori György: Mein Kapf - Herzl (Radnóti Miklós Színház), Kusán: Galócza - Galócza (Katona József Színház), Csehov: Sirály - Szorin (Örkény Színház). Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor.

Macskajáték - Végvári Tamás (Örkény Színház - fotó: SzoFi)

Mintegy száz filmben és TV-játékban játszott. Az egyik legszebben beszélő magyar színészként hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és televíziónéző fülében.
Közéleti szerepvállalása is jelentős. 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is.
Végvári Tamást az Örkény István Színház és a MASZK Országos Színészegyesület saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 6 20:40 2010.05.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Szerencsés vagy, hogy láttad a Macskajátékot. Sokan halogatták, hogy majd jövőre... Nem kellett volna.

    Nagyon sajnálom. 3hete még játszott...

    Béke.

  2. 5 19:52 2010.05.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Az utóbbi idpben több darabban is láttam az Örkényben - köztük a Macskajátékban és a Finitóban is emlékezetes alakítása volt - nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elmegy.

    RIP

  3. 4 19:47 2010.05.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Remek színész, és fantasztikus szinkronhang volt... Nyugodjék békében!

  4. 3 19:24 2010.05.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nagyon szerettem a hangját és gyönyörűen beszélt!

    Kár érte!!

  5. 2 13:07 2010.05.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Jó színész volt.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG