Elindult a fanyar gárda

Kabaré 24. Ezzel az új névvel, valamint új műsortervvel várja a közönséget a mai napig Mikroszkóp Színpadként ismert budapesti teátrum, Verebes István vezetésével.

A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján 2010. február 1- jétől kinevezett igazgató, Verebes István február 10-én mutatta be a színház több új vezetőjét és a következő hónapok színházi műsortervét. Gazdasági igazgatónak Lukácsné Major Olgát, művészeti vezetőnek Vida Pétert, zeneigazgatónak pedig Heilig Gábort kérte fel az új igazgató.

A nap 24 órájáról a Nagymező utca 24-ben. Ez a szlogenje a váltás előtt álló színháznak, amely néhány hét múlva új névtáblával jelenik meg a Pesti Broadway színházai sorában. Az új név, a Kabaré 24 - alcím: a fanyar gárda - azt a folyamatosságot kívánja kifejezni - kihasználva a kabaré műfajának sajátosságát -, hogy a napi eseményeket kifogyhatatlan ötlettárként felhasználva állítson színpadra aktuális témákban színdarabokat, tükröt tartva ezzel a közéletnek és a politikának.

Verebes István igazgató a sajtótájékoztatón kiemelte: tervei szerint március végéig a társulat a repertoáron levő darabokat játssza, április hónapban azonban a várható külső-belső átalakítások miatt a színház egy darabig nem fogadja esténként a közönséget, hanem a minden szempontból új - április végi - bemutatóra készül.  Ahogy bővül a műsorra tűzött darabok száma, úgy bővül fiatal tagokkal a társulat a következő színházi évad elejére. Szép Ernő és Karinthy Frigyes írásait megelevenítve játszik majd a megújult színházban például Balázsovits Edit, Dobó Kata, Pindroch Csaba és Pregitzer Fruzsina - a kiváló komika Lórán Lenke illetve a többi, jelenleg is minden este színpadra lépő művész társaságában. Szót kap a színpadon a televízióból ismert műsorvezető, közéleti személyiség, Bakáts Tibor, valamint a MTV1 standup versenyén második helyezést elért Kormos Anett is.

Verebes István igazgató tervei között szerepel, hogy március elsejétől nemcsak a színház előadásaira, hanem más kulturális eseményekre is lehet majd jegyet váltani a Nagymező utca 24. szám alatti jegyirodában. Az igazgató elképzelései között szerepel az is, hogy olyan ismert és elismert művészek lépjenek színpadra a jövőben a Kabaré 24-ben mint Hernádi Judit, Bajor Imre, Gálvölgyi János vagy Kern András.

 

Tervezett bemutatók:

Balfék! Jobbra át! - közéleti kabaré; rendező: Verebes István (április 30.)

6 celeb keres 1 szorzót - gúnyrajzok a bulvárvilágból sok zenével; író és rendező: Verebes István (május14.)

Minden ugyanúgy van - tükörképek Karinthy Frigyes írásai alapján; rendező: Konter László (május 28.)

Szép Ernő: Érzelmes üzletek - három egyfelvonásos; rendező: Cseke Péter (szeptember 21.)

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Premier: A gondnok

Szabó Máté Harold Pinter írásából rendezett előadását február 10-én mutatják be a Szkénében.

Mediterrán komédia Pécsett

A Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédiát 4 éveseknek ugyanúgy ajánlják, mint 99 éveseknek.

Premier: Bohémélet

Giacomo Puccini egyik legsikeresebb operája, a Bohémélet 2011. november 25-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban.

Premier: Voks

A Tünet Együttes új fizikai színházi produkciója február 2-3-4-én látható a Trafóban a társulatvezető Szabó Réka rendezésében.

Premier: Én, József Attila

Február 10-én és 11-én mutatják be Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston darabját, amelyet Szirtes Tamás és Szente Vajk alkalmazott színpadra.