Évadnyitó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Nyolc bemutatót terveznek Kolozsváron, a premierek mellett felolvasó-színházi előadásokat, költői esteket, koncerteket és filmvetítéseket is tartanak. A távlati elképzelések között pedig új színházterem építése is szerepel.

Az elmúlt évadban rekordnak számító, 11 bemutatót tartottak, emellett hat előadást újítottak fel, két hétig tartó nemzetközi fesztivált rendeztek, a társulat számos turnén, fesztiválon vett részt. "Ez egy kicsit túlhajtott időszak volt, az idén józanabb évadot tervezünk nyolc premierrel" - mondta Tompa Gábor rendező, a társulat vezetője, hozzáfűzve, hogy az első két bemutató próbái már javában tartanak. Az évadnyitó előadás szeptember 14-én a Leonce és Léna lesz.

Bodolai Balázs, Viola Gábor - Leonce és Léna - Kolozsvári Állami Magyar Színház
Galéria megnyitása

Leonce és Léna - galéria

Az évad első bemutatóját Lakatos Róbert fiatal filmrendező viszi színre a multikulturális központként működő Tranzit Házban, az egykori Szamos parti zsinagógában. A Drakulatúra - avagy a Brand Stroker Projekt című darabot, amelynek premierje szeptember 18-án lesz, az Emergency Entrance (Vészbejárat) című nemzetközi színházi projekt részeként tűzik műsorra. Az évad második premierjeként a Thomas Vinterberg rendezte dogmafilm, a Születésnap adaptációját állítja színpadra az egyik legjelentősebb amerikai színházi alkotó, Robert Woodruff, október 4-i bemutatóval. Ez a produkció is egy nagyobb, két-három évadra szóló projekt része, amelyben amerikai rendezőket, díszlettervezőket, előadásokat hívnak meg, amerikai drámát mutatnak be, majd a darabokat több európai színházban is előadják. A francia Alain Timar rendezésében láthatja a közönség Alfred Jarry Übü királyát, a bemutatót december 2-ra tervezik. Ezt követően párhuzamosan készül két előadás: a színházban harmadszor rendező Andrei Serban állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című művét, a darab premierjét a tervek szerint január végén tartják. Ezzel párhuzamosan egy magyar klasszikus ifjúsági előadását láthatják a nézők, amely valószínűleg Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című műve lesz. Várhatóan márciustól láthatják a nézők a stúdióteremben August Strindberg Júlia kisasszony című darabját, amelyet Felix Alexa bukaresti vendégrendező visz színre. Majd a nagyszínpadon egy amerikai rendezőnő állít színpadra kortárs amerikai drámát: Charles Mee A tökéletes házasság című művét. Ezzel párhuzamosan a stúdióban Abe Kobo regényéből készült színpadi adaptációt rendez Mona Marian A homok asszonya címmel. 

Az új bemutatók mellett műsoron tartják az előző évadok legsikeresebb előadásait és számos vendégjátékot, illetve fesztiválmeghívást is teljesít a társulat. A stúdiószínpadon felolvasó-színházi esteket rendeznek a magyar klasszikus és kortárs művekre összpontosítva. Felolvassák például Máté Angi Mamó című regényének színpadi változatát, emellett költői estek, koncertek, filmvetítések, táncszínházi előadások is szerepelnek a műsoron. A színház Budapesten is bemutatkozik: folytatják előadáscsere-programjukat a Vígszínházzal, és a Vendégségben Budapesten sorozat keretében is több előadásukat láthatják a nézők. Tompa Gábor beszélt nagyszabású távlati tervéről, álmáról is, egy 400 férőhelyes új színházterem megépítéséről, amely alkalmas lehet fejlettebb technikai felszereltséget igénylő produkciók befogadására. "Egy jó akusztikájú, modern színpadtechnikával felszerelt színház, nagyon sok mindenre megoldást jelentene" - hangsúlyozta.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG