Évadnyitó Egerben és a Katonában

Kezdődik a munka a színházakban. Igyekszünk beszámolni a társulatok évadnyitóiról, évadtervéről.

A játéköröm és gondolatgazdagság jegyében szervezi a 2010/2011-es évadot a Gárdonyi Géza Színház. Idén az ifjúságot, a középiskolás, illetve főiskolás közönséget erősebben szeretnék megfogni - mondta az évadnyitón Csizmadia Tibor.

Proletárok - Bozó Andrea, Mészáros Máté (Gárdonyi Géza Színház - fotó: Gál Gábor)

Az igazgató-főrendező ismertette az évadtervet: az első bemutató Paul Claudel A selyemcipő című darabja lesz, amelyet Zsótér Sándor rendez majd. A morális kérdéseket is felvető spanyol szerelmi történetet új fordításban játszák majd. A gyerekeknek La Fontaine Állatmesék című mese-táncjátékát tűzi műsorra a színház. Ennek előbemutatója októberben a Nemzeti Táncszínházban lesz, Barta Dóra rendezésében. De láthatja a közönség Csíky Gergely Prolik (Ingyenélők) című tragikomédiáját; a stúdiószínpadon Fábri Péter Látogatók című drámáját (Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok című önéletírása alapján). Ezen kívül Huszka Jenő - Martos Ferenc Gül Baba című daljátékát, és H. C. Andersen - Jevgenyij Svarc A hókirálynő című mesejátékát; A Mester és Margaritát valamint a Csörgess meg! című mobilrevü második részét, a Hivatal-Színházat. És folytatódik a stúdiószínpadon a napi újságcikk alapján bemutatott HírlapSzínház.

A tánctagozat idén Mozart Requiemjével és a Tiszta tánc című koreográfiával jelentkezik. Tavaly intenzívebbé vált, most még erősíti az iskolákkal való kapcsolatot, ezért tovább bővíti Extrák programját a színház.

Elköszönt a társulattól Mészáros Máté, színművész és Túri Lajos, táncművész. Helyére a Győri Táncművészeti Főiskolán frissen végzett Darabont Áron szerződött a tánctagozathoz.

Merczel József, a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat alelnöke anyagi stabilitást ígért, a színház a 2008-as év szintjén, csaknem 500 millió forintból gazdálkodhat. Bejelentette: csak az önkormányzati választások után írják ki az igazgatói pályázatot, mivel a jelenlegi igazgató megbízása az évad végén lejár. Homa János, Eger Kulturális Bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, milyen fontos, hogy Eger hosszú távon is megőrizze önálló társulatát.

Hírlap Színház - Mészáros Sára, Járó Zsuzsa (Gárdonyi Géza Színház - fotó: SzoFi)

A budapesti Katona József Színház augusztus 23-án tartotta évadnyitó társulati ülését. Zsámbéki Gábor ismertette az évad tervezett bemutatóit. A nagyszínház októberben két bemutatót is tart, Máté Gábor rendezi Tersánszky Józsi Jenő Cigányok című művét, amelyet Grecsó Krisztián dolgoz át a Katona számára; Gothár Péter pedig Roland Schimmelpfennig Az Arany Sárkány című művét állítja színpadra. Az évad második felében Molière-től A mizantróp kerül színre Zsámbéki rendezésében, utána pedig Ascher Tamás fog a társulattal dolgozni. A Kamrában Dorotha Masłowska Két lengyelül beszélő szegény román című darabja Kovács Dániel rendezésében, Nádas Péter Szirénének című műve Dömötör András rendezésében kerül a színház repertoárjára. Az évad második felében még Bozsik Yvette és társulata fog együtt dolgozni Katonás művészekkel egy új produkcióban (Torsten Buchstein Nordost (Észak-Kelet).

Mesél a bécsi erdő - Elek Ferenc, Rezes Judit, Bodnár Erika, Lázár Kati  (Katona József Színház - fotó: SzoFi)

A társulati ülésen átadták a Vastaps Alapítvány díjait is. A legjobb rendezésért Máté Gábort (A kétfejű fenevad) díjazta az alapítvány kuratóriuma, míg a legjobb férfi főszereplő díját Mészáros Béla (Kutyakeringő, A szerelem diadala), a legjobb női főszereplő díját pedig Rezes Judit (Mesél a bécsi erdő) vehették át. Legjobb női melékszereplő díját Szirtes Ági (A szerelem diadala), a legjobb férfi mellékszereplő díját pedig Elek Ferenc (Mesél a bécsi erdő, Az élet álom) kapták. A különdíjat a Mennyekbe vágtató prolibusz című Weöres Sándor-est létrehozásáért Fekete Ernő kapta.

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Premier: A gondnok

Szabó Máté Harold Pinter írásából rendezett előadását február 10-én mutatják be a Szkénében.

Mediterrán komédia Pécsett

A Csalafinta Karagöz című tradicionális görög árnyjáték-komédiát 4 éveseknek ugyanúgy ajánlják, mint 99 éveseknek.

Premier: Bohémélet

Giacomo Puccini egyik legsikeresebb operája, a Bohémélet 2011. november 25-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban.

Premier: Voks

A Tünet Együttes új fizikai színházi produkciója február 2-3-4-én látható a Trafóban a társulatvezető Szabó Réka rendezésében.

Premier: Én, József Attila

Február 10-én és 11-én mutatják be Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston darabját, amelyet Szirtes Tamás és Szente Vajk alkalmazott színpadra.