Felavatták Hofi Géza "lábnyomát"

Az egész napos Örkény Kertben felavatták a humorista lábnyomát.

Az Örkény Kert egész napos rendezvényének megnyitóján, szombaton leplezte le az emlékhelyet Horváth Ádám rendező. Mácsai Pál, a színház igazgatója elmondta: mivel a magyar kabarétörténetben páratlanul hosszú szériát játszott ebben a színházban a művész, úgy gondolták ennek a lábnyomnak itt a helye, ezért elhelyezték a teátrum előcsarnokában. 1997-ben az örökös tagsághoz készítették el Hofi Géza lábnyomát, amelyet halála miatt már nem avattak fel a Budapesti Operettszínház előtt a Nagymező utcában.

Horváth Ádám - aki a művész legtöbb televíziós felvételének rendezője volt - Hofi Géza lábnyomának avatásakor elmondta: az alkotás szimbólum, mert ebben a színházban nem találnánk olyan pontot, ahol Hofi Gézának ne lenne lábnyoma. Két hosszú szériát - a Hoféliát és az Élelem bérét - játszott itt a művész, ez sok száz előadást jelentett. Bár a zene ugyanaz maradt, a szöveg mindig változott, érdemes volt újra és újra megnézni az előadást. Horváth Ádám az alkotás leleplezésekor kiemelte: a lábnyom itt marad és figyelmeztet arra, hogy dolgozott itt egy nagy művész, akinek szelleme most is itt van.

Hofi Géza

 

Az alkotás gyerekcipőt, két bal lábat ábrázol. Ehhez kapcsolódva Mácsai Pál hozzáfűzte: Hofi Géza tudja, hogy a bohóc egyrészt gyerek - megőrzi, kíváncsiságát, nyitottságát incselkedő hajlamát -, másrészt pedig, amit ér, amit lát, abból viccet csinál. „Bár volnának sokan ilyen bohócok” - mondta. Az emlékmű avatásán Kövér Ildikó, Hofi Géza özvegye is részt vett.

Hofi Géza (1936-2002) Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja. A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG