Ismét osztrák színházi díjra jelölték Bodó Viktort

A legjobb osztrák előadás kategóriájában jelölték a Schauspielhaus Graz Bodó Viktor által rendezett Mester és Margaritáját, amelyben a Szputnyik színészei is közreműködnek.

A laudáció szerint "Sok rendező megpróbálta már Bulgakov regényét, a Mester és Margaritát színre vinni, ám még senkinek sem sikerült a totalitarianizmusnak ezt a fekete szatíráját olyan színházi őrületté alakítani, ahogyan azt Bodó Viktor a Schauspielhaus Grazban tette. A magyar rendező beindítja a fantázia- és tréfagenerátort, és a darabbeli Moszkván úgy száguld végig, mint egy kobold. Nincs az a vicc, ami elég lenne neki, nincs az az ismétlődő geg, ami ne lenne elég blőd számára. A közönség nevetőizmait végig megdolgoztatja - s ebben segíti egy nagyszerű, elképesztő játékkedvvel bíró társulat -, nézők pedig alig bírják tartani a lépést ezzel az állandó ötletrohammal."

Mester és Margarita - Schauspielhaus Graz (fotó: Peter Manninger)

Bodó Viktor 2008-ban már megkapta a Nestroy-díjat, az osztrák színházi szakma 2000-ben alapított díját a szintén grazi Alice című produkció "kiállításáért", azaz a díszletért és a jelmezért, 2009-ben pedig Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című, Budapesten is vendégszerepelt előadás rendezéséért jelölték.

Mester és Margarita - Schauspielhaus Graz (fotó: Peter Manninger)

A Nestroy-díj kategóriái: legjobb német nyelvű előadás - a teljes német nyelvterületen -, a legjobb rendezés, a legjobb mellékszereplő - férfiak és nők egy kategóriában -, a legjobb főszereplő - férfiak és nők külön kategóriában -, a legjobb pályakezdő, a legjobb díszlet és jelmez, a legjobb off-produkció, a legjobb új dráma, különdíj, életműdíj, közönségdíj. A díjátadásra november 14-én kerül sor.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG