Katonás tervek

Új kezdeményezéseket, "fiatalos" programokat és egy egész nap nyitott közösségi hely kialakítását tervezi a Katona József Színház.

Máté Gábor, színész-rendező - aki 1987 óta tagja, február óta pedig igazgatója a társulatnak - a Katona értékeit megtartva akarja újszerűvé tenni az évadot. Példaként említette, hogy az ősszel induló új szezon utolsó bemutatóját, amelyet Bodó Viktor rendez, a Szputnyik társulatával koprodukcióban, a nézők aktív közreműködésével hozzák majd létre.

Másfajta együttműködéseket is terveznek, többek között egy - a Dzsessztetés című előadáshoz hasonló - zenés produkciót, amelyet reményeik szerint a színházban és külső helyszínen is játszanának.

A Sufniban is új sorozat indul, amelyet Kovács Dániel és Dömötör András közösen hoz majd létre. Egy színházi szappanoperához hasolítható - havonta egy alkalommal felváltva megrendezett - előadássorozat keretén belül szeretnék a két fiatal rendezőt jobban bevonni munkájuk hétköznapjaiba.

Ötvös András (fotó: Gál Gábor)

A jövő évadban a nagyszínpadon négy, a Kamrában három bemutatót tartanak: Gothár Péter, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor és Bodó Viktor a nagyszínpadon, Dömötör András, Kovács Dániel és Máté Gábor a Kamrában állít színpadra egy-egy előadást. A társulatot egy színész, Hajduk Károly hagyja el, de lesz egy új tag is Ötvös András (a képen) személyében.

A tervek szerint az évad kezdetére már a megújult megjelenéssel, sőt a tervek szerint nézőcsalogató kávézóval találkozhatnak az érdeklődők.

Az új ifjúsági programok célja is egy potenciális új közönségréteg megszólítása, melyet osztálylátogatással, a kedvelt tantermi színházi program megvalósításával, valamint iskolai együttműködésekkel terveznek.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG