Két új taggal bővült a Örkény Színház

A nagy sikerű „Örkény kert”-tel hivatalosan is elkezdődött az évad az Örkény István Színházban, ahol októberben három bemutató is készül.

 Az évad első előadása Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájának bemutatója lesz október 8-án. Az előadást Mácsai Pál rendezi, a főbbszerepekben Csuja Imrét, Für Anikót, Polgár Csabát, Debreczeny Csabát, a debütáló Törőcsik Franciska egyetemi hallgatót és társulatunk új tagját, Epres Attilát láthatják.

Második bemutató október 14-én Pierre Notte: Két néni, ha megindul című előadása lesz, melyet Gáspár Ildikó állít színpadra. Ez a különleges hangulatú temetői road-movie az első rendezése. Október 28-án a harmadik őszi bemutatóval válik teljessé az évad első fele: Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című komédiáját Mácsai Pál rendezi.

Az öldöklés istene - Epres Attila (Vígszínház - fotó: SzoFi)

Az idei évadtól két új taggal, Epres Attilával és Vajda Milánnal bővül az Örkény Színház társulata. Mindkét színészt láthatták már az Örkény kert alkalmából készült Szerte nézet(t)-ben, az évad során pedig több szerepben is találkozhatnak velük. Epres Attilát először a Pillantás a hídról című előadásban Alfieri szerepében, Vajda Milánt a Tarelkin halála Raszplujevjeként láthatják először a színház színpadán.

A két új állandó tag mellett több szerepben is láthatják az évad során Törőcsik Franciskát és Ficza Istvánt, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG