Várhatóan márciusban ír ki pályázatot a Kabaré 24 színház (volt Mikroszkóp Színpad) hasznosítására a fővárosi közgyűlés. Verebes István a pénzügyi keret szűkösségére hivatkozva lemondott a teátrum igazgatói tisztéről.
Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes sajnálatát fejezte ki, hogy Verebesnek nem sikerült megvalósítania, amit eltervezett, de hozzátette, hogy nehéz örökséget vett át, és úgy tűnik, az intézmény nem tudott túllépni a múltján. A Fővárosi Közgyűlés valószínűleg hasznosítási pályázatot ír ki a színpadra, várhatóan márciusban. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ki(k) és hogyan fognak működni a falak között; lehet a Mikroszkóp befogadó hely is.
A Kabaré 24-ben még két bemutatót tartanak, ezekre megvannak a források, Verebes az évad végéig a színház élén marad. Az igazgató úgy fogalmazott, tökéletesen érti, hogy "ebben a gazdagsági helyzetben nem lehet kiváltságot igényelni az önkormányzattól. Az én felelősségem, hogy a fordulat, többek között a marketing, a reklám, a honlap és számos más dolog megújítása, ami ebben a színházban elhanyagolt volt, túl sokba kerül. Az pedig, hogy az elöregedett társulatot diffúz módon fel lehessen tölteni új erőkkel, még több pénzt igényelne."


(rzs)
Fidelio/MTI
7 Hozzászólás
Elküldöm































Gerincesen sikerült végighallgatnia az egész Kereszttüzet...
Örülök, hogy előhoztad Fábryt a segg és a rapper stb. szövegek ellenére. Fábrynak ez a dumája sajnos nem kapott elég figyelmet. Pedig lényegét tekintve van talán olyan fontos mint az öszödi iszap. Dialógus a koncentrációs tábor lakói és géppisztolyos, bikacsökös, kutyás őrei és embertelen kápói között nem igazán lehetséges. Hasonlóképpen a heti hetes garnitúrájával vagy Schiff Hazátlan és Gerinctelen Gézával sem lehet dialógusba bocsájtkozni. De mondom: Verebes mentségére legyen mondva, ő legalább elhordta az írháját a heti iszapból.
A kulturális élet egyik kártékony figurája. Szofisztikáltabban vesz részt a szellemi, erkölcsi rombolásban. Meg eleve, nekem elegem van mindazokból, akiknek az önelégült egója van mindig reflektorfényben, a médián pénzügyileg hízott emberek, akiknem a gondolkodása, problémái, erkölcse, magánélete úgy van reflektorfényben, hogy baj volna, ha úgy éreznénk, hogy ahhoz nekünk közünk van. És nincs is.
Tőle búcsúzóul egy sikeres szereplése:
http://www.youtube.com/watch?v=rMNzcH0ABwc
Csak azt tudnám, mi köze ehhez a gerinctelen ripacshoz a Fidelio.hu-nak? Azaz pontosan tudom. Jó lenne, ha megint összeállna kernripaccsal, s akkor lehetne egy hozsannázó új cikk/topic a fidin. De jó lenne.Alig várom.
Vissza kellene mennie a heti hetesbe! Annak idején, amikor valaki megkérdezte tőle, hogy ugyan már miért prostituálta magát ebben a hitvány xarban, azzal védekezett, hogy kellett a pénz a fia iskoláztatásához!
Becsülni kell Verebes Úrban azt, hogy elismerte a szellmi ringyolkodás tényét! Szerencsétlen kicsi huszár olyan ostoba, hogy ezt fel se ismeri, gálvölgyit meg a gátlástalansága óvja meg attól, hogy kiszálljon a kaszálásból. Aztán volt még ott egy nagydudájú énekesnő is - nos ő t nem tudom megitélni, mert vele kapcsolatban a ringyolkodás szó más értelmet kaphatna.
Summa Summarum: Ha verebes Művész Úr valóban eltökélt Mikroszkóp rajongó, akkor menjen vissza a heti hetesbe pénzt keresni, mint heller ráncos ági a filozófiai körbe!
A kutya, akit Bozzi Úrnak hivtak - hát menjen le megint kutyába! (vagy hidaljon egyet, vagy dobjon egy hátast
vagy mittomén Uff!